Ugrás a tartalomra

Belföld

A Székely Szabadság Napja a szabadság, az önigazgatás és az autonómia jogos igényét jelenti
MiskolcBelföld
Jog és gazdasági erő ott van, ahol autonóm regionális közösség él, béke ott van, ahol a jog érvényesül, jog pedig ott van, ahol az emberek a saját ügyeikről félelem nélkül, maguk dönthetnek - tette közzé az LMP.
A jogász válaszol: Az elévülés
MiskolcBelföld
Az elévülés valamely jog, állam előtti érvényesíthetőségének a megszűnését jelenti. A jogintézmény azért jött létre, hogy ha a jogosult a jogait viszonylag hosszú időn keresztül elmulasztja érvényesíteni, akkor a bíróság sem nyújt már segítséget ehhez.
Kinyíló könyv, behajtott kapu
KultúraBelföldMiskolc
Budapesten mutatták be, de legalább ennyire kötődik Miskolchoz is az év egyik legkülönlegesebb verseskötete, Kabai Lóránt utolsó könyve.
Megváltoztatta az életét Artúr, a vakvezető kutya
EgészségOktatásBelföldMiskolc
Két diplomát már megszerzett, a harmadik egyetemi képzését alig egy hónapja kezdte el Hegedűs Brigi, aki egy csecsemőkori toxoplasma-fertőzés miatt mindössze tízszázalékos látással született, amely képesség azóta csak romlott.
Komoly méreteket ölt az orvoshiány Magyarországon
EgészségBelföld
Elképesztő méreteket ölt az orvoshiány – erre figyelmeztet a Magyar Orvosi Kamara elnöke.
Kérés nélkül elkészíti a NAV személyijövedelemadó-bevallási tervezetét
Belföld
A folyamat automatikus, nem kell a kedvezményekre jogosító vagy a munkáltatói, kifizetői igazolásokat beküldeni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, csak meg kell őrizni az öt éves elévülési idő végéig – írták szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben.
Gázolás miatt késés várható az InterCity vonalán Budapest és Miskolc között
BelföldMiskolc
A gázolásban érintett Tokaj IC helyett, annak menetrendje szerint közlekedő mentesítővonat indul Miskolcról 13:29-kor - Nyíregyházán, Debrecenen át - a Nyugati pályaudvarra. 
HPV - minden második percben meghal egy nő, az oltás életet mentene
EgészségOktatásBelföldMiskolc
Március első napjai már évek óta a HPV-tudatosságról szólnak hazánkban is, csatlakozva a világnaphoz, amely a humán papillomavírusra kívánja felhívni a figyelmet, és leginkább arra, hogy az általa okozott betegségek teljes egészében megelőzhetők.
Átmeneti lehűlésre és fagyveszélyre figyelmeztet a meteorológia
Belföld
Átmeneti lehűlésre és fagyveszélyre figyelmeztetett a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden.
A magyarok többsége Trump győzelmét tartaná jobbnak Magyarország szempontjából
BelföldVilág
A magyarok abszolút többsége (ötvenegy százalék) szerint hazánk Trump győzelmével járna jobban az Amerikai Egyesült Államok novemberben esedékes elnökválasztásán. A baloldali választók negyede (huszonhat százalék) is Trump sikerének szorít - olvasható a Real-PR 93. legfrissebb felmérésében, amelyről kedden tájékoztatták az MTI-t.
Minap-indító (2024.03.05.) – időjárás, orvosmeteorológia, levegőminőség, útinform, horoszkóp
BelföldMiskolc
Továbbra is enyhe időre számíthatunk, helyenként előforduló csapadékkal. A hideg jellegű fronthatás miatt fejfájás, migrén jelentkezhet.
Túl sok vizet nem zavarnak majd a keddi gomolyfelhők
Belföld
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között várható, de a derült fagyzugokban néhol fagypont környékére hűlhet a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű.
NAV: idéntől plusz egy hónap van a gépjárműadó befizetésére
Belföld
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki határozatot kap a befizetési határidő változása miatt - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
Ha ennél a szolgáltatónál van az e-mail címe, akkor már nem sokáig használhatja
Belföld
Rengeteg fiók tartalmát törölni fogja a DIGI.
Egészségügyi államtitkár: mintegy 94 ezer egészségügyi dolgozó bére emelkedett
EgészségBelföld
Közel 94 ezer egészségügyi dolgozót érint az átlagosan húszszázalékos egészségügyi szakdolgozói béremelés - mondta el a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Veszélyezteti a korai csonthéjasokat a jövő héten érkező fagy
KörnyezetBelföld
Az elmúlt hetekben sorra dőltek meg a meleg rekordok, a növények a tavaszt érezve fejlődésnek indultak, megpattant a rügy a körte- és birsalmafákon is.
Egyszerűsödik a közösségi közlekedés tarifarendszere
Belföld
A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport.
Bárkit megtámadhatnak, de akárkit nem zsarolhatnak
GazdaságTudományBelföldMiskolc
A Budapesten nagy népszerűségnek örvendő HPE Reflektor rendezvénysorozat a Szinva Net jóvoltából Miskolcon is útnak indult. Elsőként az adatok tárolása és a zsarolóvírusok elleni védelem került a fókuszba.
Könnyebbség jön a gépjárműadó fizetésben
Belföld
Idén egy hónapot nyernek a gépjárművek tulajdonosai, ugyanis több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett elegendő április 15-ig befizetni az adót, ráadásul kettő helyett egyszer kell csak utalni, a részletfizetés pedig automatikusan jár - nyilatkozta az MTI-nek Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára.
Képgaléria
Fordulatszámot vált a festészet Lenkey-Tóth Péter kiállításán
KultúraBelföldMiskolc
Lassú fordulat címmel nyílt tárlat a Miskolci Galéria Rákóczi-házában szerda délután. A képeken csak első ránézésre lehet átszaladni.