Ugrás a tartalomra

Alacsonyan „szállnak” a szarvasok Borsodban

Létrehozva
Döbbenetes videó került fel az internetre, melyen egy szarvas szinte „elrepül" egy autó szélvédője előtt.

„Vatta és Bükkábrány között találkoztunk túl közelről egy szarvassal. Körülbelül 80 km/h-val közlekedtem amikor elém ugrott a vad. Szerencsére tudtam lassítani kicsit, így kerültem el az ütközést. Remélem elgondolkoznak az autós társaim a felvételt látva, milyen sebességgel érdemes közlekedni” – írta a vezess.hu-nak a videó készítője.

Ez is érdekelhet

200 százalékos adóbírság: fantom napelemek nyomában a NAV Borsodban
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A NAV egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot számolt fel Borsodban: a papírokon több ezer napelempanel cserélt gazdát, miközben létezésüket sem tudták igazolni.
Képgaléria
Mindenszentek
Változó halottkultusz, átalakuló túlvilágkép
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúra
A család búcsúzása halottainktól, az elhunyt szeretteinknek megadott végtisztesség és a sírok rendben tartársa máig fontos hagyomány az európai kultúrában. Viszont számos új elem figyelhető meg a temetkezési szokásokban és a túlvilággal kapcsolatos hiedelmekhez idegen jelenségek is csatlakoztak. Viszóczky Ilona etnográfussal beszélgettünk a múlt és napjaink halottkultuszáról.
Veszített a Vasút
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztály, 13. forduló.
A 83. percben még két góllal vezettek
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztály, Észak csoport, 11. forduló.