Ugrás a tartalomra

Szociális farm a Kis-Hortobágyon

Létrehozva
Megváltozott munkaképességűek segédkeznek a kecsketartásban és a sajtüzemben, ahol háztáji portékák készülnek. „Háztáji íz gourmet sajtba rejtve” ezzel a szlogennel, termelői vásárokon értékesítik a Borsodi Mezőségi majorban készülő tejtermékeket. Miskolcra és a környező településekre is eljutnak majd a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének szociális farmján készülő finom falatok. A majort most avatták fel Mezőcsáton.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

A Kis-Hortobágy Major sajtjai tájjellegű, hagyományos „háztáji” portékák. Tartósítószer és színezőanyagok nélkül színtiszta tejből készülnek. A sajtüzembe 200-300 liter kecsketej érkezik naponta a majorból, de tehéntejet is vásárol a fenntartó Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Vöröskereszt. Ezt a nagy múltú geleji tehenészetből szállítják. A tehénsajtot és a kecskesajtot is fűszerekkel ízesítik. Van fokhagymás, lila-, és medvehagymás, valamint snidlinges sajt is.

Kép

Nagy Gábor, a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese elmondta, a Kis-Hortobágy Major kialakítását és működtetését a magyar állam és az Európai Unió csaknem 50 millió forinttal támogatta. A Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei szervezete további 30 millió forintot tett hozzá a fejlesztéshez. – Végtelenül büszke vagyok a kollégákra, a szívemhez nagyon közel álló dolog ez, mert évek óta gondolkozunk ezen az újdonságon. Igaz, a Vöröskereszt alapvetően nem vállalkozási tevékenységet végez, mégis az ország több pontján is megpróbálunk ezen a módon is segíteni a szociálisan rászorulóknak. Így a hagyományos értékrendünkbe beleillik ez a tevékenység is – mondta a főigazgató-helyettes, aki úgy nyilatkozott, hogy ez a program kísérleti jellegű. – Szeretnénk bővülni és ezt a jó gyakorlatot is elvinni máshová.

A szociális farmon dolgozók nyolcvan százaléka ugyanis roma származású, megváltozott munkaképességű, vagy fogyatékkal élő ember. Mind a tízen friss képzést kaptak.

Kép

Török Dezső ünnepi beszédében Edisont idézte: „Ha mindazt megtennénk, amire képesek vagyunk, szó szerint saját magunkat is elkápráztatnánk.” – Ebben segít a mintaprojekt, azoknak, akik hátránnyal küzdenek, hogy megtalálják helyüket és felzárkózhassanak társadalmilag. A felzárkóztatásnak pedig kiemelt jelentősége van itt, Dél-Borsodban – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, majd Wass Albertet idézve hozzátette, „Minden ember egyforma, s annyit ér, amennyit a közösség érdekében dolgozik.” – A projekt példaértékű, mindenképpen hozzá tud tenni a megyéhez. Fontos, hogy hosszú távon minőségi termékeket állítsanak elő ebben az üzemben – hangsúlyozta Török Dezső.

Kép

Mezőcsát emberemlékezet óta híres mezőgazdaságáról. – erről a város polgármestere beszélt. Siposné Horváth Anita hozzátette: - Nagyon fontos ez a kis tejfeldolgozó üzem a helyi közösség számára. Jobb megélhetést ad az itt élőknek, valamint biztosítja a helyben maradást.

A majorban lévő épületek a Vöröskereszt tulajdonában vannak. A pályázaton nyert pénzből felújították őket. A minőségi termeléshez új eszközöket vásároltak.  A gazdaságot és az üzemet is úgy alakították ki, hogy akadálymentes legyen.

Ez is érdekelhet

Közel tízezer látogatóval búcsúztatta stílusosan a nyarat a Kerekdomb Fesztivál
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
Ragyogó napsütés, kiváló tokaji borok, fergeteges koncertek és barátságos hangulat. Szeptember 18–20. között Tállya ismét megtelt élettel: a 11. Kerekdomb Fesztiválon a helyiekkel együtt közel tízezer látogató fordult meg. A péntek estét a Parno Graszt, a szombatot a Quimby teltházas koncertje koronázta meg, vasárnap pedig a Momentán Társulat előadásával zárult az idei fesztivál.
Pénteken indul a Kerekdomb Fesztivál – Quimby, Parno Graszt és Bongor is a fellépők között
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidő
Koncertek, színház, bor- és gasztro programok, futás, evezés, bányalátogatás, túrák, várják szeptember 18–20. között Tállyán a 11. Kerekdomb Fesztivál közönségét.
Tizedik tanévét kezdte a MOL Petrolkémia duális szakképzése
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaságOktatás
Több mint 500 diák szakmai felkészítéséhez járult hozzá a MOL Petrolkémia duális képzése során.
Hengerelt a Vasút Bőcsött
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kupa, 2. forduló.