Ugrás a tartalomra

Egy tonna csirke nála 500 kg volt

Létrehozva
Csaknem egy tonna csirkehúst szállított, de csupán 495 kilogrammot tüntettek fel annak az autónak a szállítólevelén, amit a NAV munkatársai ellenőriztek Borsod megyében. A magyar cég több százezer forintos mulasztási bírságra, valamint visszamenőleges ellenőrzésre is számíthat.
Kép

2015 óta minden Magyarországra érkező, 500 kilogramm feletti kockázatosnak minősülő élelmiszer-szállítmányt be kell jelenteni az EKÁER-be. Az ennél kisebb súlyú, vagy egymillió forint érték alatti szállítmányokra nem vonatkozik a bejelentési kötelezettség. Vélhetően ezt próbálta meg kijátszani az a magyar cég, amely a Hernádszurdoknál megállított kisteherautójának szállítólevelén 495 kilogramm árut tüntetett fel. A hűtőkocsi csirkehúst, pontosabban előkészített gyroshúst szállított Szlovákiából Magyarországra.

 

Kép

A pénzügyőrök miután kinyitották a raktér ajtaját, rögtön látták, hogy a szállított mennyiség meghaladja a szállítólevélen feltüntetett súlyt. A turpisság miatt a megrendelő magyar cég több százezer forintos mulasztási bírságra számíthat. Emellett elrendelték a cég további vizsgálatát, mivel az áfa-bevallásait megvizsgálva feltételezhető, hogy korábban is történhetett hasonló szállítás.

 

Ez is érdekelhet

200 százalékos adóbírság: fantom napelemek nyomában a NAV Borsodban
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A NAV egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot számolt fel Borsodban: a papírokon több ezer napelempanel cserélt gazdát, miközben létezésüket sem tudták igazolni.
Képgaléria
Mindenszentek
Változó halottkultusz, átalakuló túlvilágkép
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúra
A család búcsúzása halottainktól, az elhunyt szeretteinknek megadott végtisztesség és a sírok rendben tartársa máig fontos hagyomány az európai kultúrában. Viszont számos új elem figyelhető meg a temetkezési szokásokban és a túlvilággal kapcsolatos hiedelmekhez idegen jelenségek is csatlakoztak. Viszóczky Ilona etnográfussal beszélgettünk a múlt és napjaink halottkultuszáról.
Veszített a Vasút
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztály, 13. forduló.
A 83. percben még két góllal vezettek
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztály, Észak csoport, 11. forduló.