Ugrás a tartalomra

Új töltősort adtak át a Hell szikszói gyárában

Létrehozva
Tovább bővít a Hell. Az italgyártó cégcsoport újabb gépsorának köszönhetően naponta hatmillió dobozt tudnak megtölteni. A több mint kétmilliárdos kapacitásbővítéshez a Magyar Kormány is hozzájárult.

2,1 milliárd forintból bővítette kapacitását a szikszói székhelyű világhírű cég. Az új gépsor már munkába is állt. Az energiaitalok pedig hihetetlen gyorsasággal készülnek. Csereklye Barnabás, a Hell Energy Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója a pénteki átadás során elmondta, a második olyan gépsort adják most át, amely óránként 120 ezer darab italdobozt képes megtölteni.

Preview Image
Végh Csaba képgalériája

– A gépsor nagy sebessége miatt elmondhatjuk, hogy ez a világon az egyik legnagyobb termelőkapacitással rendelkező töltőgép-sor. Ebben az üzemben két ilyen gépsor is üzemel már – tette hozzá.

A német gyártmányú gépsor nemcsak az italgyártó cég 250 milliliteres dobozait tölti meg sebesen, hanem alkalmas a 330 és az 500 milliliteres dobozok megtöltésére is. A portfólió így tovább bővülhet a jövőben.

Ez pedig Szikszónak és a térség gazdaságának is jó hír. Füzesséri József polgármester úgy fogalmazott, a magyar kormány gazdaságpolitikája jó irányt követ.

Kép

A fejlődés pedig folytatódik. A kapacitásbővítéshez a kormány 1 milliárd forinttal járult hozzá. Varga Mihály pénzügyminiszter a gépsor átadásakor elmondta, hogy az első negyedévben 5,3 százalékkal nőtt a magyar gazdaság. Ez a legmagasabb növekedési érték az Európai Unióban. Kiemelte, a kormány segíti a vállalkozásokat, hogy fejlődhessenek, ezzel pedig az ország gazdasági növekedését továbbra is lendületben tartsák.

– A cég története jó példa arra, hogy üzletfejlesztéssel a magyar vállalatok is képesek elérni azt a minőséget és hatékonyságot, amellyel a világgazdaságban is le tudják tenni az ország névjegyét – fogalmazott a miniszter.

Kép

A Hell cégcsoport 2004-ben jött létre. Akkor hatezer négyzetméteren kezdődött a munka. Az országban rekordidő alatt lett piacvezető. Ma már százezer négyzetméteren gyártanak. A most átadott gépsornak köszönhetően a napi 4 és fél millióról hat millióra emelkedik a doboztöltő kapacitás. A márka ma már öt kontinensen, több mint ötven országban van jelen.

Ez is érdekelhet

Folytatódik a véradási kampány a vármegyében
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A következő hétre is meghirdette a véradási lehetőségeket az Országos Vérellátó Szolgálat, aki teheti segítsen embertársain.
Diákot vert, felfüggesztettet kapott a kollégiumi felügyelő
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A férfi éjszakai szolgálat során került szóváltásba egy diákkal, akinek hátracsavarta a kezét, majd többször meg is ütötte a fiút.
Elismeréseket vehettek át Borsod-Abaúj-Zemplén megye tűzoltói Budapesten az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepségen.Fotó: Szőke Péter BM OKF
Elismerték a borsodi tűzoltók munkáját, íme a díjazottak névsora
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolc
Elismeréseket vettek át Borsod-Abaúj-Zemplén tűzoltói Budapesten.
A mammográfia nem gyógymód, de életet menthet
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Évente több mint kétezer nő hal meg rosszindulatú emlődaganat miatt Magyarországon. A korai felismeréssel ez a szám drasztikusan csökkenhetne. Október a mellrák elleni küzdelem hónapja.