Ugrás a tartalomra

Pezsgő vitte félre a kormányt

Létrehozva
Külhonból érkezett haza az az ózdi nő, aki a saját elmondása szerint pezsgőt ivott, mielőtt hazavezetett volna. Az ittas járművezetők okozta balesetek megelőzése érdekében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, vagy bódult vezetők kiszűrésére.
Kép
Képünk csak illusztráció

A megye útjain július 22-e és 28-a között 96 közúti közlekedési baleset történt, ebből öt balesetben ittas, két esetben pedig bódult sofőr volt az okozó. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után. Az ittas járművezetők továbbá magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára.

Az ózdi Rendőrkapitányság Borsodnádasdi Rendőrőrsének járőrei kedden este fél 10 előtt Járdánházán ellenőriztek egy záróvonalat átlépő, a kanyarodó sávban a forgalommal szemben közlekedő autót és annak vezetőjét. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott. A járművet vezető nő többek között elmondta, hogy külhonból érkezett haza, és a vezetés megkezdése előtt elfogyasztott több mint egy üveg pezsgőt.  Az Ózdi Rendőrkapitányság a 29 éves helyi nővel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

A közúti ellenőrzések hatásfokát jól mutatja, hogy a rendőrök ez év 30. hetében harminc ittasan és négy bódultan volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna! A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan, vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti. A hatósági ellenőrzések célja a kiemelt közlekedési szabálysértéseket szándékosan megszegő sofőrök és az ittas járművezetők forgalomból történő kiszűrése, ezzel a balesetek megelőzése, a tiszta és biztonságos közlekedésért.

Ez is érdekelhet

Füst a lépcsőházban. Forrás: katasztrófavédelem
A miskolci tűzoltók siettek a családi házhoz: mérgező gáz miatt riasztották őket
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Megszólalt a szén-monoxid-érzékelő egy családi házban hétfő este Sajóvámoson, az Ifjúság utcában.
200 százalékos adóbírság: fantom napelemek nyomában a NAV Borsodban
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A NAV egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot számolt fel Borsodban: a papírokon több ezer napelempanel cserélt gazdát, miközben létezésüket sem tudták igazolni.
Képgaléria
Mindenszentek
Változó halottkultusz, átalakuló túlvilágkép
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúra
A család búcsúzása halottainktól, az elhunyt szeretteinknek megadott végtisztesség és a sírok rendben tartársa máig fontos hagyomány az európai kultúrában. Viszont számos új elem figyelhető meg a temetkezési szokásokban és a túlvilággal kapcsolatos hiedelmekhez idegen jelenségek is csatlakoztak. Viszóczky Ilona etnográfussal beszélgettünk a múlt és napjaink halottkultuszáról.
Veszített a Vasút
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztály, 13. forduló.