Ugrás a tartalomra

A megyében működő települési könyvtárakat segítik

Létrehozva
A járvány miatti zárvatartás idején is segíti a kistelepülési Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszerhez (KSZR) tartozó könyvtárakat a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár.
Kép

A könyvtárak bezárása ellenére sem áll le a munka a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár dolgozói számára. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében működő Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszerhez tartozó településen működő könyvtárak ellátása most is lényeges feladat. Mindez egyelőre még távmunkában történik, de így is megkönnyítik a szervezetek munkáját – írja közleményében a megyei könyvtár

Az adminisztratív feladatok mellett a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy segítsék a kistelepülési Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszerhez (KSZR) tartozó könyvtárakat. Hogyan nyilvánul ez meg ezekben a napokban? – kérdezheti joggal az olvasó. A partnerekkel történő telefonos és e-mailes segítség mellett egy kicsit másképpen is tartják a kapcsolatot a kistérségi kollégákkal és a polgármesterekkel.

- Az internet adta lehetőség sok mindenre megoldást kínál, így a távmunka egy kicsit gördülékenyebbé válhat. BAZ megyei KSZR karantén idején néven facebookos csoport jött létre annak érdekében, hogy a munka ilyenkor se álljon le. A csoport célja az, hogy a világhálón keresztül tartsák egymással a kapcsolatot a megyei és a települési könyvtárosok, megválaszolják a felvetődő kérdéseket és információt adjanak át például a felújításokkal kapcsolatban. A csoport létrehozását és annak folyamatos gondozását a megyei könyvtár dolgozói végzik. Fontos hír az is, hogy az Internet Fiesta című program regisztrációs határidejét meghosszabbították, így újabb programok ajánlása vált lehetővé. A helyi könyvtárosokat ebben a folyamatban is segítik a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár munkatársai, hogy a regisztráció, a létszámadatok rögzítése könnyebb és rugalmasabb legyen a felületen – írják.

Természetesen az informatikai segítség is elengedhetetlen, mert a Corvina rendszer használatához szükséges a különböző programok, szoftverek telepítése, frissítése, az informatikus kollégák pedig örömmel látnak el úgynevezett távsegítséget, hogy az eszközök működése a nyitás után zavartalan legyen. A végére még egy lényeges információ: a bazkonyvtar.hu oldal adatainak frissítése is megtörtént, így minden információ rendelkezésre áll az olvasók számára az adott megyei települési KSZR-es könyvtárról.

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.