A hidegfront átvonulásával északnyugat felől egyre többfelé várható csapadék. Az eső, illetve a záporok mellett helyenként zivatar, heves zivatar is előfordulhat. A zivatarokat viharos - a heves zivatart akár 90 kilométer/óránál is erősebb - szél és jégeső kísérheti. A napközben megerősödött szél még az éjszaka első felében is nagy területen erős lesz, néhol viharoshoz közeli. Kedd délelőttig további viharos lökések várhatók északnyugaton, illetve a Dunántúli-középhegység térségében, majd a déli órák környékétől fokozatosan mérséklődik a légmozgás.
A zivatarveszély miatt Győr-Moson-Sopron megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki keddre. Emellett Budapestre, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyére az erős szél miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést.
Az előrejelzés szerint kedd hajnalban 6-16 fok között alakul a hőmérséklet, északnyugaton lesz hűvösebb, délkeleten enyhébb idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13-18 fok között valószínű, de a tartósabban felhős délnyugati tájakon 12 fok is lehet.
Estétől zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat
Létrehozva
Esősebb idő kezdődik.
Ez is érdekelhet
Vakbélműtét után irány a Zemplén
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.
Cserebere vipera
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen minősített garázdaság bűntette miatt, akik ugyanazzal a teleszkópos fémbottal verték egymást.
A miskolci tűzoltók siettek a családi házhoz: mérgező gáz miatt riasztották őket
Megszólalt a szén-monoxid-érzékelő egy családi házban hétfő este Sajóvámoson, az Ifjúság utcában.