Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzésében azt írta: reggeltől, kora délelőttől a Dunától keletre, főként északkeleten várhatók többfelé zivatarok, egy-egy heves zivatar is lehet. A zivatarokat nagyobb méretű jég, viharos kifutószél (jellemzően 70-90 kilométer/órás, de egy-egy helyen 90 kilométer/óránál erősebb is lehet), és esetleg felhőszakadás-szerű csapadékhullás kísérheti. A szél helyenként a Dunántúlon is viharossá fokozódik.
Zivatarveszély miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki másodfokú, Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Tolna megyére pedig elsőfokú figyelmeztetést. Az előrejelzés szerint csütörtökön a legmagasabb hőmérséklet általában 22-28 Celsius-fok között alakul, de északkeleten néhol 19-21 fok is lehet. Késő estére 15-21 fok közé hűl a levegő.
Ismét többfelé várhatók zivatarok
Létrehozva
Csütörtökön is többfelé várhatók zivatarok, most több keleti megyében van másodfokú figyelmeztetés.
Ez is érdekelhet
Vakbélműtét után irány a Zemplén
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.
Cserebere vipera
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen minősített garázdaság bűntette miatt, akik ugyanazzal a teleszkópos fémbottal verték egymást.
A miskolci tűzoltók siettek a családi házhoz: mérgező gáz miatt riasztották őket
Megszólalt a szén-monoxid-érzékelő egy családi házban hétfő este Sajóvámoson, az Ifjúság utcában.