Ugrás a tartalomra

Újraindítja a villanyórák leolvasását az ÉMÁSZ

Létrehozva
A koronavírus-járvány miatti korlátozások kormányzati enyhítésével összhangban az E.ON csoport tagja, az ELMŰ-ÉMÁSZ munkatársai megkezdik az áram fogyasztásmérők személyes leolvasását a megfelelő óvintézkedések mellett közölte az energetikai vállalat az MTI-vel. 

Azokat az ügyfeleket keresik fel, akiknél az éves óraleolvasás éppen esedékes. A vállalat a leolvasások során, ahogyan eddig is, fokozottan ügyel ügyfelei, munkatársai és hozzátartozóik egészségének megóvására – emeli ki a közlemény.

Az ELMŰ-ÉMÁSZ a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében egyik óvintézkedésként március 19-től ideiglenesen felfüggesztette az áram fogyasztásmérők személyes leolvasását.

Azok az ügyfelek, akiknél ebben az időszakban esedékes volt az éves elszámolás, az árammérő óraállását a cég digitális csatornáin, azaz az online ügyfélszolgálaton, az EnergiApp mobilalkalmazásában vagy telefonon maguk adhatták meg. Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján az ügyfelek teljes megértéssel, nyitottsággal fogadták az egyszerű és kényelmes digitális megoldásokat, használatukkal is elősegítve a saját és az ELMŰ-ÉMÁSZ munkatársai egészségének megóvását, amelyért a cég köszönetet mondott a fogyasztóknak a közlemény szerint.

A járványveszély enyhülését követő kormányzati intézkedésekkel összhangban az ELMŰ-ÉMÁSZ június 22-étől újraindítja a személyes mérőóra leolvasást.

Az ügyfelek éves elszámoló számlája az éves személyes leolvasások alapján készül, az ügyfelek és a vállalat közös érdeke, hogy a pontos adat rendelkezésre álljon.Az éves árammérő-leolvasásokat az ÉMÁSZ területén június 25-től, az ELMŰ területén július 2-től azoknál kezdik meg, akiknél a leolvasás éppen aktuális. Az érintett ügyfeleknek nincs teendőjük, a tervezett leolvasás dátumát az energiaszámlájukon ellenőrizhetik.Önkéntes vagy hatósági karanténban lévő ügyfeleknél az ELMŰ-ÉMÁSZ munkatársai továbbra sem olvassák le az óraállásokat. Ahol nincs kockázata a mérőórák személyes leolvasásának, az ELMŰ-ÉMÁSZ munkatársai minden biztonsági előírást betartva, maszkban, védőkesztyűben, fertőtlenítővel felszerelkezve, a 1,5 méteres védőtávolságot betartva végzik el a feladatot.

(Nyitókép forrása: MTI)

Ez is érdekelhet

Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.
Cserebere vipera
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen minősített garázdaság bűntette miatt, akik ugyanazzal a teleszkópos fémbottal verték egymást.
Füst a lépcsőházban. Forrás: katasztrófavédelem
A miskolci tűzoltók siettek a családi házhoz: mérgező gáz miatt riasztották őket
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Megszólalt a szén-monoxid-érzékelő egy családi házban hétfő este Sajóvámoson, az Ifjúság utcában.