Ugrás a tartalomra

Két autó is lángra kapott a megyében

Létrehozva
Tartson tűzoltó készüléket az autójában! - olvasható a katasztrófavédelem honlapján. Mint írják, szerdán két autót is oltani kellett a megyében.
Kép
fotó: illusztráció

Tegnap két alkalommal is riasztották a tűzoltókat gépjármű tűz miatt.

Az egyik eset délután, Mezőzombor külterületén történt, ahol egy kisteherautó lángjait oltották el a szerencsi hivatásos tűzoltók. Éjszaka, a miskolciak avatkoztak be Onga határában, ott egy személyautó gyulladt ki és égett teljes terjedelmében. Sérülés egyik helyszínen sem történt.

A kezdeti tüzek oltása és a károk csökkentése érdekében, javasolt a járművekben tűzoltó készüléket tartani!

Ez is érdekelhet

Vakbélműtét után irány a Zemplén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Hét pontos előnnyel vezeti az éves összetett bajnokságot László Martin és navigátora, Zsiros Gábor. László Martint azonban a késhegy hamarabb elérte, hiszen néhány nappal ezelőtt egy nem tervezett, pláne nem várt beavatkozáson esett túl.
Tanúk jelentkezését várja a rendőrség
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretén belül folytat vizsgálatot egy rendkívüli halálesettel kapcsolatban.
Cserebere vipera
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen minősített garázdaság bűntette miatt, akik ugyanazzal a teleszkópos fémbottal verték egymást.
Füst a lépcsőházban. Forrás: katasztrófavédelem
A miskolci tűzoltók siettek a családi házhoz: mérgező gáz miatt riasztották őket
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Megszólalt a szén-monoxid-érzékelő egy családi házban hétfő este Sajóvámoson, az Ifjúság utcában.