Ugrás a tartalomra

Amikor kell, segít, mint az úttörő

Létrehozva
Elérte a felső korhatárt, ezért elköszönt az élvonaltól.

Láda István Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye kézilabdaéletének egyik legismertebb tagja. Műfajában nagy megbecsülést vívott ki magának, miközben számtalan tisztsége és megbízatása volt.

Az élvonalban háromszázszor 

– A DVTK Sportiskolában kézilabdáztam, aztán úgy hozta a sors, hogy a szövetség játékvezetői tanfolyamot hirdetett, erre pedig még középiskolásként jelentkeztem – emlékezett pályafutásának elejére a sportág szerelmese. – 1969-ben vizsgáztam, 1972-től pedig már meccseket vezettem. Az idő múlásával szépen haladtam előre a ranglétrán és eljutottam az NB I-ig. Az élvonalban mintegy háromszázszor fújtam a sípot Gyúró Józseffel, Faragó Attilával, Sebők Györggyel és Atkári Lajossal. A legtöbbször Gyúró Józsival dirigáltam, tizenhárom évet húztunk le egymás társaságában.

Arra a kérdésre, hogy mindenkori kollégáival hányszor vezette ki a csapatokat a középkörbe, így felelt:

– Bár pontos statisztikával nem rendelkezem, de ez a szám egészen biztosan eléri a hatszázat. Ebben benne van valamennyi NB I/B-s és az NB II-es küldésem is – tette hozzá.

Kép
Láda István
Láda István (balra) versenybíróként az egyik mérkőzésének zsűrijében. Fotó: Magánarchívum
Egy lépéssel hátrébb

Láda István a közelmúltban töltötte be a hetvenegyedik életévét, ennek következtében NB I-es és NB II-es összecsapásokon versenybíróként már nem szolgálhat.

– Viszont NB II-es mérkőzésekre, utánpótlás csatákra és gyerektornákra továbbra is járhatok – folytatta a népszerű miskolci sportember. – Az élvonalban és az NB I/B-ben Varga Józseffel zsűriztem tíz évig, de már Józsi is obsitos lett. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kézilabda Szövetségben egyelőre még versenyigazgató vagyok, viszont amennyiben az új elnök, Mike Martin fiatal és főállású dirigenst szeretne maga mellé venni, akkor természetesen átadom a helyemet. 

Tanárként dolgozott

„Hősünk” a civil életben is szép pályát futott be. Tanárként dolgozott a hajdani kazincbarcikai 105-ös Szakmunkásképző, Szakközépiskola és Technikumban, majd az intézmény névváltozása után a Surányi Endre Középiskola igazgató-helyettese lett és vezetőként ment nyugdíjba.

– Öt unokám van és amikor szükség van rám, besegítek az egykori jégkorongozó fiaimnak a gyerekeik felügyeletébe, vagy amire megkérnek. Úgy szoktam mondani, hogy az úttörő ott segít, ahol és amikor kell - mondta a nagyapa.

Láda István végül szóba hozta közvetlen szomszédját, aki nem más, mint Bíró Ignác, a miskolci hokisport ikonikus alakja, Balázs és Péter fiai egykori klubedzője. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Kezdd a tavaszt véradással
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A Magyar Vöröskereszt a vérellátás zavartalan biztosítása érdekében újabb véradásokat szervez március első hetében Miskolcon és a vármegye több településén.
Csomagautomatákat tört fel a borsodi férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több településen is csomagautomatákat tört fel.
Először Borsodban dörrent meg az ég
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Miskolcot is elérte az országban tomboló zivatarhalmaz.
Iszonyú tortúra: rablás, zsarolás, sanyargatás
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Az Encsi Rendőrkapitányság rablás és zsarolás miatt folytat eljárást egy 38 éves szikszói férfi ellen.