Ugrás a tartalomra

Idén a góbék is megmutatták a Borsodi Vágtán, hogy mit tudnak

Létrehozva
Fogathajtással és Góbé futammal bővült a versenyszámok sora a Nemzeti Vágta Hernádkak-Belegrádi Előfutamán.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Borsodi Vágtát, amely a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágtát követően, a Nemzeti Vágta helyi előfutama és vármegyeszerte nagy érdeklődés kíséri. Idén augusztus 3-án, vasárnap délelőtt sem volt ez másképpen. A lovasok között már a versenyt megelőzően is fergeteges hangulat alakult ki, de utána indult csak el az igazi kaland. 

Kép
Borsodi Vágta
Fotók: Mocsári László

A népszerű rendezvény, ahová a magyar lovas sportok iránt érdeklődő felnőtteket és gyerekeket egyaránt vártak, ünnepélyes megnyitóval kezdődött délelőtt, illetve a történelmi egyházak képviselői megáldották a pályát. Majd a jelenlévők megtekinthették az új Góbé futamot, amelyen bármilyen fajtájú és nemű lóval el lehetett indulni. A délután a régi időket idéző fogathajtással folytatódott, ahol a hagyomány és a verseny lendülete sajátos atmoszférát teremtett. 

Kép
Borsodi Vágta

Mostanra, aki követte a programot, rengeteg izgalmon lehet túl. A Borsodi Vágta döntője 17 órakor kezdődik, és hamarosan megtudhatjuk, hogy melyik ló és lovas a leggyorsabb. Az eredményhirdetés után pedig Sasvári Sándor Jászai Mari díjas színművész, rockoperákból jól ismert énekes, de azt kevesen tudják, hogy lovas is, lányával, Sasvári Lillával közös előadását hallhatja majd a közönség - tudtuk meg a szervezőktől. 

A verseny legfrissebb információi a Borsodi Vágta közösségi oldalán olvashatók. 

Az idei Borsodi Vágta dobogósai:
1. Garai Roland Pencről
2. Pápa Evelin Bőcsről
3. Kovács Laura Ceglédbercelről

Ez is érdekelhet

Komp-díj konfliktus
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság egy Sajó folyón közlekedő kompon történt konfliktus ügyében.
Kezdd a tavaszt véradással
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A Magyar Vöröskereszt a vérellátás zavartalan biztosítása érdekében újabb véradásokat szervez március első hetében Miskolcon és a vármegye több településén.
Csomagautomatákat tört fel a borsodi férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több településen is csomagautomatákat tört fel.
Először Borsodban dörrent meg az ég
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Miskolcot is elérte az országban tomboló zivatarhalmaz.