Ugrás a tartalomra

Szlovák „unokázós” csalókat kapcsoltak le

Létrehozva
Az eddigi adatok szerint a gyanúsítottak kizárólag a bűncselekmény elkövetése érdekében jártak Magyarországon.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a két szlovák állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akikkel szemben csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás – tájékoztatta lapunkat Becse Zsuzsanna, a Miskolci Törvényszék sajtótitkára hétfőn.

A rendelkezésre álló adatok szerint idén július 30-án a két terhelt eddig ismeretlen társa egy angol előhívójú telefonszámról hívta fel a 72 éves ózdi sértett nőt, akit azzal tévesztett meg, hogy az unokáját letartóztatták egy lőfegyvert is tartalmazó gyanús csomag miatt.

A hívó fél valótlanul azt is közölte, hogy a fogvatartó ismeretlen személy 3 millió forint „váltságdíjat” követel az unoka házi őrizetbe juttatásáért cserébe.

Az asszony elmondta, hogy nincs ennyi készpénze, az ismeretlen hívó ekkor hozzátette, hogy aranyékszerekkel kipótolhatja az összeget.

Ezt követően a sértett a telefonáló utasításának megfelelően egy ózdi temető épületének csatornájában elhelyezett 2,3 millió forint készpénzt és mintegy 100 grammnyi aranyékszert egy kozmetikai táskában, amelyet a két gyanúsított később magához vett, majd autóval külföldre távoztak.

Néhány nappal később azonban egy közúti ellenőrzés során a két terheltet elfogták, és egyikük táskájában fehér színű, kábítószergyanús anyagot találtak.

– A bíróság álláspontja szerint a nagyobb tárgyi súlyú bűncselekmény miatt kiszabható büntetés mértéke a terheltek esetében már önmagában is megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét, amelyet személyi körülményeik nem ellensúlyoznak. Ezt erősíti az a tény, hogy az eddigi adatok szerint a gyanúsítottak kizárólag a bűncselekmény elkövetése érdekében jártak Magyarországon, valamint az, hogy esetükben felmerül a bűnszervezetben való elkövetés lehetősége is. Megalapozottan feltehető továbbá, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a még fel nem derített elkövetői körrel kapcsolatba lépnének, és velük összebeszélve arra törekednének, hogy a bizonyítást meghiúsítsák vagy megnehezítsék, illetve a nyomozóhatóság látókörébe még nem került tanúkat megfélemlítenék, befolyásolnák. Az elkövetett cselekmény gátlástalan, kifejezetten idős sértettre fókuszáló jellege és a velük kapcsolatba hozható, korábbi, ugyanilyen típusú bűncselekmények miatt pedig megalapozottan feltehető az is, hogy újabb, hasonló bűncselekményeket követnének el. A bíróság mindezeket mérlegelve egy hónapra, szeptember 8-áig elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását. A végzés nem végleges – tudtuk meg a sajtótitkártól.

Ez is érdekelhet

Folytatódik a véradási kampány a vármegyében
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A következő hétre is meghirdette a véradási lehetőségeket az Országos Vérellátó Szolgálat, aki teheti segítsen embertársain.
Diákot vert, felfüggesztettet kapott a kollégiumi felügyelő
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A férfi éjszakai szolgálat során került szóváltásba egy diákkal, akinek hátracsavarta a kezét, majd többször meg is ütötte a fiút.
Elismeréseket vehettek át Borsod-Abaúj-Zemplén megye tűzoltói Budapesten az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepségen.Fotó: Szőke Péter BM OKF
Elismerték a borsodi tűzoltók munkáját, íme a díjazottak névsora
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolc
Elismeréseket vettek át Borsod-Abaúj-Zemplén tűzoltói Budapesten.
A mammográfia nem gyógymód, de életet menthet
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Évente több mint kétezer nő hal meg rosszindulatú emlődaganat miatt Magyarországon. A korai felismeréssel ez a szám drasztikusan csökkenhetne. Október a mellrák elleni küzdelem hónapja.