Ugrás a tartalomra

Bükk Kupa: remek kezdés

Létrehozva
Ma megkezdődött a két napos országos kerékpáros viadal.
Kép
bukk-kupa-szombat.jpg
A versenyzők és a szervezők egy csoportja Miskolc belvárosában és a Rudabánya felé vezető úton. Fotó: magánarchívum

Méghozzá igazán emlékezetes családi és hosszú túrával. A mezőny tagjai több mint 100 kilométert tekertek együtt, beszélgetve, élményekkel gazdagodva. Első állomásuk Rudabánya volt, ahol különleges pillanatokat szereztek. A napnak azonban ott még nem volt vége, mert a Szeleta Parkban izgalmas programok várták a nevezőket. 

– A túrára százötvenen jelentkeztek, a gyerekek versenyére pedig sok százan – újságolta Somogyi László, az esemény főszervezője. – Nem csupán a viadal, hanem az esti koncertek is felejthetetlenek maradnak számunkra.

Vasárnap délelőtt 9 órától az egyenkénti indítású hegyi futamot láthatják az érdeklődők. Rajt: a jávorkúti elágazástól.

Címkék

Ez is érdekelhet

véradás
Véradással több ember életét is megmenthetjük
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Mályiban, Sátoraljaújhelyen és Vizsolyban nyílik lehetőség véradásra a megyében május 18. és 22. között.
Volt élettársára gyújtotta a házat
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt, aki tudva arról, hogy volt élettársa, annak új párja és még egy férfi otthon tartózkodnak, rájuk gyújtotta a házat.
Kérdőre vonta, majd megszúrta a sértettet egy fiatal Serényfalván
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2026. május 11-én délután odalépett a sértetthez a Serényfalva külterületén lévő buszmegállóban, őt kérdőre vonta egy testvérét ért incidens miatt, s miután a sértett nemleges választ adott neki, a terhelt – vélhetően egy pillangókéssel – a hasán és a veséjénél megszúrta.
Súlyosan bántalmazhatta feleségét egy ónodi férfi - letartóztatták
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak az ónodi férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint évek óta bántalmazta feleségét.