Ugrás a tartalomra

Fiatalkorúaknak is árult a drogdíler

Létrehozva
A sátoraljaújhelyi nyomozók vették őrizetbe a dílert a rendőrség DELTA Programjának keretében.
Kép
drogdíler
Dílert fogtak, koboztak. Fotó: police.hu

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt nyomoz egy 45 éves helyi férfival szemben. A díler szeptember 17-ét megelőzően rendszeresen tiltott szert értékesített lakhelyén, akár fiatalkorúaknak is - írja a police.hu.

A sátoraljaújhelyi rendőrök szeptember 17-én igazoltatták a férfit, és ruházatátvizsgálásakor közel 8 gramm, míg az otthoni kutatás során több mint 1,5 gramm fehér, kristályos anyagot foglaltak le. Közel 200 ezer forintot, arany ékszereket, mobiltelefonokat, illetve 20 eurót is lefoglaltak a nyomozók – mint a bűnös tevékenységből származó tárgyakat – a kármegtérülés és a későbbi bizonyítás érdekében.

Előállították a dílert, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, illetve kezdeményezték a letartóztatását.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy kábítószer, illetve új pszichoaktív anyag fogyasztása esetén szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet. Az arra hajlamos személyeknél a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat. Kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget vált ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz.

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet.

Kérik, akinek kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről információja van, tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón.

Címkék

Ez is érdekelhet

Több hektáron ég a vegetáció, a gabonát is veszélyeztette - frissítve
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Tiszaújvárosi, mezőcsáti, miskolci és tiszabábolnai tűzoltók dolgoznak a kigyulladt külterületen, ahol már egy épület is leégett.
tűz katasztrófavédelem tűzoltó
Száraz fű, bozót, és lombkorona is égett Borsodban
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Huszonháromszor kellett beavatkozni a hivatásos tűzoltóknak csütörtökön Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az égő növényzet miatt.
tűz
Erdő, bozótos, akácos, száraz fű, minden ég: továbbra is sok a szabadtéri tűz Borsodban
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Tizenhatszor avatkoztak be kedden Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a hivatásos tűzoltók az égő növényzet miatt. A legkisebb tűzzel érintett terület tíz négyzetméter, a legnagyobb körülbelül három hektár volt.
Vasúti talpfák égnek, nem közlekedhettek a vonatok (frissítve)
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Az M30-as autópálya közelében dolgoznak a tűzoltók.