Ugrás a tartalomra

Új beruházást adott át az Ongropack Szirmabesenyőn

Létrehozva
Ünnepélyes keretek között adták át az Ongropack Kft. új beruházását péntek kora délután Szirmabesenyőn. A fejlesztés a vállalat Miskolci utca 19. szám alatti telephelyén valósult meg.
Kép
ongropack_atadas_260410.jpg

Az Ongropack az elmúlt időszakban folyamatos fejlesztésekkel erősítette piaci jelenlétét, a szirmabesenyői telephely pedig kulcsszerepet játszik működésében. Az új beruházás ennek a növekedési pályának egy újabb mérföldköve.

Az eseményen beszédet mondott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki kiemelte: több mint öt évvel ezelőtt az üzemben tett látogatásakor még kevesen számoltak a világot alapjaiban megrázó eseményekkel, mint a koronavírus-járvány vagy a háborús konfliktusok.

Hangsúlyozta, hogy az új világrendben a politikai és gazdasági döntéshozóknak is alkalmazkodniuk kell a megváltozott körülményekhez. Magyarország célja továbbra is az, hogy kimaradjon a háborús konfliktusokból, és megvédje a lakosságot, valamint a hazai vállalatokat azok negatív gazdasági hatásaitól. Ennek érdekében fontos az alacsony energiaárak fenntartása és az elmúlt évek gazdasági eredményeinek megőrzése.

A miniszter az Ongropackot a magyar műanyagipar meghatározó szereplőjeként jellemezte. Elmondta, hogy a mintegy 3 milliárd forint értékű beruházáshoz a kormány 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosított.

A fejlesztés eredményeként a gyártási kapacitás jelentősen nőtt: az óránkénti termelés 600 kilogrammról 1000 kilogrammra emelkedett.

Hozzátette, hogy a vállalat teljesítménye nemcsak az ágazat, hanem a vármegye ipari eredményeihez is jelentősen hozzájárul, és saját kategóriájában Európa öt legnagyobb cége közé tartozik. Elmondta még: az elmúlt tíz évben a térségben 59 beruházási megállapodás jött létre mintegy 500 milliárd forint értékben, amelyhez a kormány 70 milliárd forintos támogatást nyújtott.

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő beszédében hangsúlyozta, hogy az Ongropack sikere jól mutatja: a magyar tulajdonú vállalatok is képesek nemzetközi szinten helytállni. Kiemelte, hogy a cég magyar tervezéssel és munkaerővel működik, és több iparágban – így az élelmiszeriparban, a gyógyszeriparban és az építőiparban – is jelen van. A mostani fejlesztés a PVC-gyártás bővítését célozza, amelyhez energetikai korszerűsítés is kapcsolódik, többek között hőszivattyús rendszer beüzemelésével. A képviselő fontosnak nevezte a vállalat és a Miskolci Egyetem közötti együttműködést is, amely biztosítja a szakember-utánpótlást.

Kovács Eszter, az Ongropack Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a beruházás stratégiai jelentőségű a vállalat számára, és mintegy 60 százalékkal növeli a termelési hatékonyságot. Az új gyártócsarnokkal tovább bővül a kapacitás, miközben az energiahatékonysági fejlesztések révén jelentősen csökken a gázfogyasztás. A cég három fő termékcsoportban van jelen, és exportorientált működésének köszönhetően a nemzetközi piacon is versenyképes.

Hangsúlyozta, hogy a vállalat sikeresen alkalmazkodott az elmúlt évek kihívásaihoz – beleértve a pandémiát, az alapanyaghiányt és az energiaválságot –, miközben folyamatosan modernizálta gépparkját. Hozzátette: családi vállalkozásként számos család megélhetését biztosítják.

Kiemelte: a beruházás a vállalat gyártási kapacitásainak bővítését és technológiai fejlesztését szolgálja, hozzájárulva a hazai csomagolóipar versenyképességének erősítéséhez. A fejlesztés révén a cég hatékonyabban tud reagálni a piaci igényekre, miközben a térség gazdasági szerepe is tovább növekedhet.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és hogyan szedhetünk medvehagymát
Borsod-Abaúj-ZemplénGasztroKörnyezet
Néhány éve felkapott zöldség, illetve gyógynövény a medvehagyma, de fogyasztása veszélyeket is rejthet magában, hiszen könnyen összetéveszthető más mérgező növényekkel.
Összeütközött három autó a 35-ös főúton
Borsod-Abaúj-ZemplénBaleset
Egymásba hajtott három személygépkocsi a 35-ös út Tiszaújváros és Polgár közötti szakaszán.
Van, akinek szent nap, másnak csak szabadidő a húsvét
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraEgyház
A húsvét, Krisztus feltámadása, a keresztények legnagyobb ünnepe, de a modern életvitelünkkel és változó világszemléletünkkel egyre kevésbé tartanak lépést az egyházi és a népi hagyományok, szokások.