Ugrás a tartalomra

Borsod-Abaúj-Zemplén

Delta Program
Hollandiából rendeltek cannabismagot Felsőzsolcára
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A miskolci rendőrök a DELTA Program keretében lefoglalták a postai küldeményként Hollandiából érkezett cannabismagokat, és két, cserépbe ültetett növényt is.
A városépítő öröksége előtt tiszteleg Miskolc
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénTudomány
A konferencián Miskolc városépítő polgármesterére, Soltész Nagy Kálmánra emlékeznek, akinek munkássága máig meghatározza a város arculatát és fejlődését.
Elhunyt Lehoczki László
Lehoczki Lászlót pénteken kísérik utolsó útjára
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Lehoczki László temetését pénteken tartják Miskolcon.
Hiánypótló, új képzés indul a Miskolci Egyetemen
MiskolcBelföldOktatásBorsod-Abaúj-ZemplénTudomány
Az észak-magyarországi régióban hiánypótló, nyolc féléves képzés egy olyan, a jövőnek szóló karrierlehetőség, amely társadalmi megbecsülést is kínál.
Képgaléria
Az eddigi legszebb? Így értékelik a miskolciak az idei adventi villamost
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
A csoda minden évben megérkezik. Így dicsérik a 2025-ös miskolci adventi villamost az utasok.
Droggal kereskedtek, letartóztatták őket
BűnügyMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Négy gyanúsított letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság a jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt indult eljárásban.
Figyeljünk egymásra, hogy senkiből se legyen „kis gyufaárus lány”!
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Fedél nélkül maradt embertársaink számára a téli időszak különösen veszélyes lehet. Odafigyelésünkkel életet menthetünk.
Szatír járt Miskolc belvárosában
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen szeméremsértés bűntette miatt, aki Miskolc belvárosában a mellette sétáló nőnek mutogatta magát.
A Sajó folyón III. fokú árvízvédelmi készültség van érvényben. Fotó: ÉMVIZIG
Megszűnt a Sajón az árvízvédelmi készültség
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
A legfrissebb jelentés szerint elmúlt az árvízveszély a vármegye folyóin, patakjain, a még bő vízzel a holtágakat töltik fel.
Megasztár 2025 döntő
Ádám Attila és Lengyel Johanna között dőlt el, ki lesz a Megasztár győztese
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolcBelföldBulvár
Szombat este minden eldőlt. A Megasztár döntőjében elképesztő duettek, hatalmas hangok, extra produkciók voltak, a végén pedig a borsodi Ádám Attila és a profi Lengyel Johanna között dőlt el a győzelem.
Levonulóban az árhullám a Sajón, a Bódván és a Hernádon
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság (ÉMVIZIG) működési területén jelenleg a Sajó folyón I. fokú árvízvédelmi, a Bódva-patakon pedig helyi vízkár-elhárítási készültség van érvényben.
Képgaléria
Miskolci adventi villamos történelem
Piros Tátrától a mézeskalácson át Csipkerózsikáig: a miskolci adventi villamos története
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraÉletmódSzabadidő
Az első adventi villamos 2012-ben indult útjára. Azóta minden évben kigördül, a Covid-járvány sem állta útját. Csodálatos időutazásra invitáljuk olvasóinkat.
Képgaléria
Egy csepp erdő könyvbemutató
Egy csepp könyvbemutató Lillafüreden
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
Pénteken különleges hangulat lengte be a lillafüredi Hotel Palotát: bemutatták az Egy csepp erdő című könyvet, amelyben a Bükk erdei alapanyagai találkoznak az italalkotás művészetével.
Budapesten a DVTK, otthon a Parasznya
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Az NB I-es sakkcsapat bajnokságban a 4. forduló mérkőzéseihez érkeztek a klubok.
Több útszakaszt is lezártak Borsodban az áradások miatt
Borsod-Abaúj-Zemplén
Számos útszakaszt zártak le a Sajó és az Ipoly áradása miatt.
2025-ös miskolci adventi villamos
Mutatjuk a miskolci adventi villamos menetrendjét
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Idén tizennegyedik alkalommal gurul ki a miskolci adventi villamos az MVK remízéből.
Képgaléria
Új CT gép érkezett a megyei kórházba. Fotó: Juhász Ákos
Miskolcon adták át az új, nagy teljesítményű CT-berendezést
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolcBelföldEgészség
Miskolcon mutatták be pénteken azt az új CT-berendezést, amely a városi és vármegyei ellátást is segíti majd.
Megdöbbentő dolog történt a miskolci kórházban
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A miskolci kórház egyik kórtermében történt az eset.
Megédesítené a gyerekek ünnepnapját a Sütni jó! Alapítvány Mikulása
Borsod-Abaúj-ZemplénOktatásSzabadidő
Jó minőségű édességgel és pénzadománnyal is lehet támogatni Galamb Alexék Mikulás csomag adományakcióját.