Borsod-Abaúj-Zemplén
Egyre gyakoribb a medveészlelés
Az utóbbi időben megszaporodtak a medve-, illetve a medvenyomészlelések, de a faj hazai szaporodására vonatkozóan jelenleg semmilyen bizonyíték nem áll rendelkezésre.
Ködös, nyirkos időt jósolnak mára, és ugyan front nélkül, de a nagy hőingadozás és a szél miatt fájhat a fejünk
Vasárnap sokfelé lesz fagyos, párás, ködös a reggel, majd napközben tartósan párás, ködös és napos tájak váltakoznak.
Két sérültje van a klórgázszivárgásnak Sajóbábonyban
A közösségi médiában terjedt a hír szombat délelőtt, hogy a Sajóbábonyi Ipari Parkban klórgáz szivárgott, tűzoltókat és mentőt is láttak a közelben lakók. Kiderült, valóban volt egy baleset, amelyben ketten megsérültek, őket kórházba szállították.
MÁV: várhatóan határidőre elkészül a miskolci fővonal felújított szakasza
A jelenlegi, második ütem során több mint 20 ezer betonaljat váltanak ki újakkal a sínek cseréjével együtt.
Hatalmas napelemparkot épít a MOL Petrolkémia Tiszaújvárosban
A vállalat ipartelepe melletti zagytározó területén tervezett beruházás a saját működéshez biztosít majd zöld energiát, a termelt mennyiség mintegy 28 ezer átlagos Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei háztartás éves villamosenergia-fogyasztásának felel meg.
Karácsonyi élelmiszer adománygyűjtési akciót hirdet a Magyar Vöröskereszt
Országos élelmiszer- és tisztítószer-gyűjtést szervez november 15-én és 16-án a Penny Magyarország üzleteiben vármegyénkben is a humanitárius szervezet.
Félidejénél jár a Keleti pályaudvar karbantartása
Száz talpfát cseréltek ki a pályaudvar váltóiban és ugyanennyit terveznek még cserélni ebben a hónapban.
Mi a pálya? - pályaválasztási roadshow érkezett az egyetemre
A műszaki szakképzés iránt érdeklődő általános iskolásokat célozta meg az országos rendezvénysorozat.
Figyelmünkkel életet menthetünk az utcán
A téli hidegben egy rosszullét is végzetes lehet. Apró segítségünkkel azonban megelőzhető a nagyobb baj.
Prima-díj – újságíró, tanszékvezető és kosárlabdacsapat nyert
Szombaton átadták a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szervezete Prima-díjait.
Szombat este kiderül, kik kapják az idei Prima-díjakat – élőben közvetítjük a gálát
Szombaton kiderül, kik kapják az idei Prima-díjakat. Az ünnepi gálát a hagyományoknak megfelelően a Miskolci Nemzeti Színházban rendezik. A Miskolc Televízióban és a Minap Online Facebook-oldalon élőben közvetítjük az ünnepi eseményt.
Fogvacogtató faggyal indult a reggel a Bükkben
Újabb hideg reggel a Mohos-töbörben.
Köd foglalja keretbe a napsütést szombaton
Az éjszaka képződött alacsonyszintű rétegfelhőzet és köd napközben nagyrészt megszűnik, javulnak a látási viszonyok, és túlnyomóan derült, napos idő várható.
Sör, virsli és technikai újdonságok a BRS-nél
Az Oktoberfest hangulatát idézte Miskolcon a BRS Klíma és Gázcentrum Kft. közösségi és szakmai rendezvénye.
Itt és most a legjobb helyen - Ifinapon jártak az egyházkerület fiataljai
A Tiszáninneni Református Egyházkerület általános iskolásait és középiskolásait hívogatták a jó hangulatú találkozóra.
Több hétig tarthat a Zsófia-kilátó karbantartása
A munkálatok ideje alatt azt kérik a kirándulóktól, hogy ne látogassák a kedvelt kilátópontot.
Tiltott anyaggal kereskedett, elfogta a rendőrség
Putnokon fogták el és őrizetbe vették a 37 éves férfit.
Borsodban is aláírásgyűjtésre buzdítanak a gazdák
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közösen indított agrárpetíciójukat ismertette csütörtökön Miskolcon.
Feltenni Miskolcot a nemzetközi turisztikai térképre
Kétnapos tanulmányutat szervezett Miskolcra a Bükki Kör, melyre utazási irodák szakembereit hívták meg. A vármegyeszékhely attrakcióinak bejárása mellett egy fórumot is tartottak csütörtökön a Palotaszállóban.
Horváth Tibor Erik izsófalvai fiút keresi a rendőrség
A lakosság segítségét kéri a 15 éves fiú eltűnése ügyében a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság.