Borsod-Abaúj-Zemplén
Pro Bibliotheca-díjjal köszönték meg Miklós Katalin munkáját
A II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban sok éves hagyomány, hogy a Könyvtárosok Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Találkozóján elismerik a könyvtár egy kiemelkedő munkatársát. Az idei díjazott az intézmény gyermekkönyvtárának vezetője lett.
Régi-új elnökkel alakult meg a vármegyei közgyűlés
A testület csütörtök délelőtt állt fel. Elnökének ismételten Bánné dr. Gál Boglárkát választották.
Gázriasztó fegyverrel álltak bosszút
Vascsővel és gázriasztó fegyverrel a kezükben törtek be a sértettekhez bosszúállóik. Odabent törtek-zúztak és a házban tartózkodókat megöléssel fenyegették, ennek nyomatékot adva lövést is leadtak.
Gyerekek ovációja fogadta, ahogy rablókat fegyvereznek le rendőrkutyák
Nyugalom, ez csak egy bemutató volt!
Elfogták egy bodrogkeresztúri idős asszony bántalmazóját
Két évnyi kitartó nyomozás után sikerült kézre kerítenie a rendőrségnek a brutális támadót.
Több ember életét menthetjük meg véradásunkkal - mutatjuk hol lesz erre lehetőség
A jövő hét folyamán több helyszínen lehetséges vért adni Miskolcon és Sárospatakon.
Gördeszkával kísértette a sorsot az M3-as autópályán
A rendőröknek is akad néha meglepetés az autópályán, szeptember 30-án több bejelentést kaptunk egy nem mindennapi közlekedőről, aki gördeszkával próbált "hazagurulni" az M3-as autópálya leállósávján Budapest irányába - osztotta meg a közösségi médiában a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrség.
Kiengedték a börtönből a svájci farkas lelövésével vádolt vadászokat
A büntetőeljárás még nyomozati szakaszban van, a gyanúsítottak jelenleg bűnügyi felügyelet alatt állnak.
Komoly a gond az M30-as autópályánál, akár még egy évig is tarthat a helyreállítás
Részletes talajtani vizsgálatokkal tárták fel az M30 autópálya megsüllyedésének okait, és komoly problémákat találtak. A helyreállítás utáni tartósan megfelelő műszaki megoldás kialakítása további 10-11 hónapot is igénybe vehet, a munkálatokat a kivitelezőnek a jótállási kötelezettsége keretében kell elvégeznie.
Zajongani fognak a vasútépítők a miskolci vonalon, időnként a forgalmat is korlátozzák
Szeptember végén megkezdődött a Miskolc és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomás közötti vasúti pálya felújítása, a munkálatok gyakran éjjel is folynak majd, ami zajjal jár, és a vonatközlekedés is változik.
Ismét medvét láttak Borsodban
Akik természetjárás, túrázás, vagy gombázás alkalmával az erdőt járják, legyenek körültekintőek.
Esernyőket elő, kiadós csapadék érkezik
A hét elején még nyugis lesz az időjárás a Kárpát-medencében, a hét második felétől azonban jön a zuhé.
Csodás Bükk, csodás Mátra – az ország kedvenc turisztikai térsége lett a régió
Lezárult a turizmus világnapja alkalmából tartott szavazás a kedvenc turisztikai térségekről, amit a Csodás Magyarország indított. Az első helyre a Mátra-Bükk régió futott be.
Örüljünk, vagy féljünk a nagyragadozóktól?
Másodszorra rendezte meg a WWF Magyarország a Falka Napok természetismereti fesztivált, idén Répáshután.
VB-aranyig jutottak a harsányi egyesület mazsorettjei
A Czinege Szonja és Muszbek Noémi alkotta duó a júliusi, csehországi mazsorett Európa-bajnokságon elért aranyérme után újabb sikert ért el azzal, hogy világbajnoki címet szerzett. A Harsányi Utánpótlás Nevelő Sportegyesület versenyzői a Dél-afrikai Köztársaságban, Fokvárosban remekeltek.
Borsodban is megkezdődik a rókák immunizálása
Veszettség elleni vakcinát szórnak le a rókáknak kisrepülőgépekről október 5. és 10. között.
Tévhitek és valóság a nagyragadozókról Répáshután
Az ingyenesen látogatható Falka Napok fesztivál filmvetítésekkel, a régió természeti értékeit bemutató túrákkal, ismeretterjesztő előadásokkal, játékos foglalkozásokkal vár kicsiket és nagyokat.
Külföldön loptak lőfegyvert – szabadságvesztés lett a jutalmuk
Ítéletet hozott a Szikszói Járásbíróság annak a két férfinak az ügyében, akik Ausztriában lőfegyvert és lőszert tulajdonítottak el egy vadászházból.
A bodrogkisfaludi Öreg Tölgy lehet az Év Fája
Szoros versenyben vezet a vármegyénkbeli fa az Év Fája szavazáson. Szeptember 30. éjfélig lehet még rá voksolni.
Változékony időjárás várható a jövő héten
Hétfőn még túlnyomóan napos idő lesz, de keddtől többfelé várható eső, majd csökken a csapadék esélye és visszatér a több-kevesebb napsütés, de a hét végén ismét lehűlés érkezik csapadékkal és széllel.