Bűnügy
Kegyetlen bosszút akartak állni üzlettársukon
Súlyos bűncselekmény kísérlete miatt áll bíróság elé két borsodi férfi.
Többmilliós rongálás Miskolcon
Három férfit hallgattak ki gyanúsítottként Miskolcon, miután épületek falára, kerítésre és hulladéktárolókra firkáltak egy focicsapat nevét festékszóróval, több mint 1,6 millió forint kárt okozva. Az ügy iratait az ügyészségnek továbbították.
Párkapcsolat erőszak nélkül
Hogyan élhetnek együtt párok, családok erőszak nélkül, avagy hová fordulhat az, akit kapcsolati erőszak ér, ezek voltak a fő témái az „Erőszak nélkül – közösen a gyermekek és a nők védelmében” című szakmai fórumnak.
Jelentős mennyiségű kristállyal kereskedtek, lecsapott a törvény keze
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a 15 vádlottnak az ügyében, akik részben rendszeresen fogyasztottak kristály néven közismert kábítószert, részben pedig azzal kereskedtek.
Mintegy ötmillió forintot sikkasztott egy közös képviselő
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a nőnek az ügyében, aki egy sajóbábonyi társasház közös képviselőjeként közel ötmillió forintot sikkasztott.
Padlógázas adócsalás – több mint 1 milliárd forintot tettek zsebre autóversenyzők
A NAV pénzügyőrei közel 1,2 milliárd forint adóhiány miatt kezdik meg a versenyzők és az általuk igénybe vett bűnszervezet tagjainak elszámoltatását. Az ügyben megközelítőleg 50 fő gyanúsított kihallgatása, közülük többek őrizetbe vétele van folyamatban.
Megfenyegette, majd kábeldarabbal ütötte a révészt
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki a kompátkeléskor a viteldíj megfizetése helyett megverte a révészt.
Holttestet találtak a Csanyikban
A rendőrség megerősítette, holttestet találtak a Csanyikban a hétvégén.
A kegyeletsértés
Miskolci olvasónk keresett meg, aki elhunyt édesapja emléke védelme érdekében szeretne fellépni. Kérdezte, milyen jogi lehetőségei vannak az ügyben, mint a szülője egyedüli élő hozzátartozójának.
Alig hihető, de tényleg ennyi ittas sofőrt fogtak Borsodban
A rendőrök ősszel is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére.
Miskolcon alakult meg a kábítószerekkel szembeni fellépés országos szövetsége
Tizenkét önkormányzat fogott össze Miskolc kezdeményezésére, hogy közös erővel lépjenek fel a drogterjesztés és -fogyasztás ellen. A frissen létrejött szövetség célja a prevenció megerősítése és a helyi közösségek védelme.
A rendőrséget sürgette – terrorcselekményért kell felelnie
A családapa ittas állapotban hívta fel a rendőrséget. Nagy baj lett belőle.
Pince rejtette a tiltott árut: 26 millió forintnyi cuccot foglaltak le a rendőrök
Pénzmosás miatt emelt vádat az ügyészség a három vádlottal szemben.
Negyven éves közterület-felügyeletét ünnepli Miskolc
A miskolci Városháza díszterme adott otthont a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) és jogelődje, a közterület-felügyelet 40 éves jubileumi ünnepségének. Az eseményen a szervezet jelenlegi és korábbi munkatársai, városi vezetők és meghívott vendégek vettek részt.
Töredezett minták, új szerepek – az V. Bűnmegelőzési Szabadegyetem a családi változásokról szólt
A Miskolci Egyetemen rendezték meg az V. Bűnmegelőzési Szabadegyetemet pénteken, amely a családon belüli szerepek átalakulását és a generációk közötti kapcsolódás új kihívásait állította középpontba.
Hajnalban csaptak le a bőrkabátos férfira - videón az elfogás
A szerencsi rendőrök elfogtak egy drogárusítással gyanúsítható férfit.
A fokozott rendészeti jelenléttel a lakossági igényekre reagál Miskolc
Csütörtöktől a Selyemréten is megerősített ellenőrzéseket tart a Miskolci Önkormányzati Rendészet. A városrész több pontján – a megállók környékétől a kapualjakig – vizsgálják, hogy rendben van-e a közterület-használat, de a kutyatartási szabályok betartását is figyelik.
Macsétával támadt rendőrökre egy férfi Olaszliszkán
Jogerős ítéletet a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság egy olaszliszkai férfi ügyében.
Fokozott rendészeti ellenőrzések kezdődtek a Selyemréten
Megvizsgálják a megállók környékét, a kapualjakat és ellenőrzik a kutyásokat is.
Egy járókelő lépett közbe, egy pillanat alatt történt minden
Megszólalt a bíróság a januári tiszaújvárosi esetről. Nem jogerős az ítélet.