Celebhírek
MINAP-INDÍTÓ (2024.02.21.) - IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, ÚTINFORM, HOROSZKÓP
Eső, zápor még előfordulhat szerdán, front nem vonul át felettünk, de az enyhe idő miatt fájhat a fejünk.
Ízversennyel is készülnek a Kocsonyafesztiválra
Alig egy szűk hónap múlva, március 8. és 10. között rendezik meg Miskolc egyik legnagyobb buliját, a Kocsonyafesztivált, amelyre jobbnál jobb kísérőprogramokkal készülnek a szervezők.
Valentinkor Miskolcon is tombol a szerelem
Idegen szokásként indult, de mára végérvényesen beköltözött hozzánk a Valentin nap, és most már velünk is marad. Egy plusz nap a szerelem ünneplésére, és jól is van ez így.
Meghalt Szurdi Miklós
A magyar színész, rendező, színházigazgató, forgatókönyvíró 73 évet élt. A halálhírét Pásztor László erdőkertesi polgármester jelentette be.
Visszatér a (S)ikertörténetek a Művészetek Házába
Februárban ismét sor kerül a nagy sikerű páros beszélgetésekre a Művészetek Házában, immár tizenhetedik alkalommal.
BOKIK bál: a tombola bevételét a Gyermekek Átmeneti Otthona kapja
Megtartotta hagyományos farsangi jótékonysági bálját szombat este a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) és az Első Miskolci Lions Klub a Népkerti Vigadóban, ahol elismeréseket is átadtak.
Újra szól a Basszus(kulcs)
Minden, ami Miskolc a zenében – lehetne a mottója a Miskolc Televízió újrainduló zenei magazinjának, a Basszuskulcsnak.
Minap-indító (2024.02.11.) - időjárás, útinform, levegőminőség, horoszkóp
Jön az eső, Miskolcra már éjjel ide ért, csendesen hullik az égi áldás órák óta, de csak pár fokot hűl a levegő, a kettősfronti hatás azonban jelentős kínokat okozhat az arra érzékenyeknek. Nagy lesz az infarktusveszély is, vigyázzunk magunkra és egymásra.
Minap-indító (2024.02.10.) - időjárás, útinform, levegőminőség, horoszkóp
Szeles, kora tavaszias, kezdetben esős idő várható mára. Frontok nincsenek fölöttünk, de a melegedés okozhat fejfájást.
„Ez az új stadion?” – szétszedik a kommentelők a Miskolcon eltévedt Németh Szilárdot
A Fidesz alelnöke és örökös gasztrofelelőse Miskolcra, Diósgyőrbe érkezett szerdán, amiről posztolt is. Valami félremehetett azonban, amit a kommentelők sem hagytak szó nélkül.
Nem díjazza a túl sok sminket, nincs plasztikázva és szeret sütni-főzni
A magas, karcsú 21 éves miskolci lány, Vascsák Kitti már több nemzetközi szépségversenyen szerepelt kiváló eredménnyel. Egyet meg is nyert. Néhány hónapja szünetelteti a modellkedést és a megmérettetést, mert most a tanulmányaira szeretne koncentrálni.
Vagány a vegán - meg lehet szokni
Az év eleji időszakban sokan vágnak bele valamilyen új diétába, ezzel is hozzájárulva az egészségesebb életmódhoz. A váltás azonban nem mindig könnyű, sőt, kifejezetten káros lehet, ha olyan trendeket kezdünk követni, amelyek nem felelnek meg az igényeinknek.
Rekordszámú esküvő után jöhet a válás dömping
Átlagosan tizenhárom és fél évig tart egy házasság, állapította meg a statisztikai hivatal, ami azt jelentheti, hogy az elmúlt években robbanásszerűen megnőtt számú házasságkötést bő évtized múlva követheti a válások számának drasztikus felfutása.
MINAP-INDÍTÓ (2023.01.30.) - IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, ÚTINFORM, HOROSZKÓP
Barátságtalan időt ígér mára a meteorológia. A fagyos, ködös reggelt követi némi napsütés, de plusz három foknál melegebbre nem számíthatunk.
Vidám disznótorral cécóztak az egyetemisták
A Miskolci Egyetemtől nem idegen a hagyományok ápolása, ahogy az sem, hogy újabbakat indítsanak útjukra. Egyik ilyen hagyomány a cécó, amely mindig jó alkalom egy kis eszem-iszomra, bulizásra.
A jövő energiája Miskolcon - hidrogén-üzemanyagcellás autóbuszt tesztel a Volánbusz
Hidrogén-üzemanyagcellás autóbuszt tesztel a Volánbusz az ország több nagyvárosában, köztük Miskolcon is a helyközi vonalain 2024. január 22-től legalább fél éven keresztül.
MINAP-INDÍTÓ (2024.01.24.) – IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, ÚTINFORM, HOROSZKÓP
Egy napon belül meleg-, majd hidegfront jön, hozhat hetet havat, ónos esőt. Sok örömünk nem lesz benne, talán a mérsékelt déli szélben bízhatunk, hogy elfújja a fejünk fölül a füstös, poros levegőt.
Újabb miskolci csapat indul a Budapest-Bamako Rallyn
A három fős csapat adományokat visz a rászoruló iskolás gyermekeknek és kétezer kesudió fát is elültetnek, hogy erősítsék a helyi gazdaság megtartó erejét. A jótékonysági küldetést a miskolci önkormányzat ötszázezer forinttal támogatja.
Száraz lábbal a Barlangfürdőben
A szokásos januári állagmegóvási munkálatok miatt közel három hétre bezárt miskolctapolcai Barlangfürdő a karbantartás idején sem hagyja program nélkül a legelkötelezettebb avagy legkíváncsibb rajongóit, akik szívesen benéznének az Európában egyedülálló fürdő természet vájta sziklakulisszái mögé.