Ugrás a tartalomra

Elismerték a kálváriai erőszakoskodót lefülelő rendőröket és rendészt

Létrehozva
Dicséretet és elismerést kaptak a szervek vezetőitől, miután az együttműködésnek köszönhetően elfogták a tettest.

Lapunk is megírta, majd később a sértettel is beszélgettünk, hogy a Kálvária lépcsősoron június 20-án 17 órakor egy akkor még ismeretlen tettes szexuális erőszak bűntett elkövetését kísérelte meg. A sértett segélykiáltásai miatt ezt abbahagyta és futva elmenekült a helyszínről. Pocsai Zsolt r. őrnagy és Horváth Zoltán r. főtörzsőrmester az elkövető személyének beazonosítása és felkutatása érdekében haladéktalanul felvette a Miskolci Önkormányzati Rendészet Ügyeleti és Térfelügyeleti Osztály osztályvezetőjével, Szabó Ferenccel a kapcsolatot. Az együttműködés eredményeként, illetve a rendelkezésre álló információk kiértékelésével beazonosították a gyanúsítottat, akit június 21-én a rendőrök elfogtak.

Kép
Fotók: police.hu

Szolgálati feladatainak kiemelkedő ellátásáért a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője Kiss Attila r. vezérőrnagy, Miskolczi István r. alezredes a Miskolci Rendőrkapitányság vezetőjének és Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatójának jelenlétében dicsérteben és elismerésben részesítette:

Kép

Szabó Ferencet, a Miskolci Önkormányzati Rendészet Ügyeleti és Térfelügyeleti Osztály osztályvezetőjét,

Pocsai Zsolt r. őrnagyot, a Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Életvédelmi és Államigazgatási Alosztály alosztályvezetőjét és,

Horváth Zoltánt r. főtörzsőrmestert, a Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Életvédelmi és Államigazgatási Alosztály nyomozóját.

Kép

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.