Ugrás a tartalomra

Évente több tízmillió forintos kár éri az erdőgazdaságot falopások miatt

Létrehozva
A rendőrséggel és a polgárőrséggel együttműködve küzd az Északerdő Zrt. az illegális fakitermelés ellen.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Május közepén jelent meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által elkészített éves jelentés a hazai illegális fakitermelésről és kereskedelemről, a 2023-as ellenőrzéseinek tapasztalatai alapján. 

Az elemzés szerint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye továbbra is extrém magas kockázatú maradt, és Pest vármegye is megőrizte nagyon magas kockázati besorolását, amiről korábban már hírt adtunk portálunkon. A témában arról kérdeztük az Északerdő Zrt.-t, hogy mi mindent tesznek az illegális tevékenység megfékezése érdekében. 

- Az illegális fakitermelés a legnagyobb volumenben nem az állami erdészeti társaságokat, sokkal inkább a magánerdő-gazdálkodókat érinti a vármegyében – hangsúlyozta szerkesztőségünknek írt levelében Mihók István, az Északerdő Zrt. erdészeti vezérigazgató-helyettese. 

- A társaság készletéből történő lopás nem jellemző, azonban 500 és 1000 köbméter között változik éves szinten az illegális fakitermelés során eltulajdonított mennyiség. Ez az éves fakitermelés mennyiségének 0,2-0,4 százaléka. A kár mértéke 15-30 millió forint között mozog – tájékoztatott az erdészeti vezérigazgató-helyettes. 

Elmondta, hogy az Északerdő Zrt. szakszemélyzete az erdészeti szakmai feladatok mellett rendészeti, azaz erdő őrzési feladatokat is ellát. Továbbá több vagyonvédelmi céggel kapcsolatban áll, amik az erdőterületen őrző-védő feladatot végeznek. 

- A rendőrség, a természetvédelmi őrszolgálat munkatársaival és a polgárőrség tagjaival is folyamatosan együttműködünk, rendszeresen egyeztetünk. Közös bejárásokat tartunk az érzékeny területeken. Emellett nagy hangsúlyt fektetünk a megelőzésre az erdőlátogatók személyes tájékoztatásával, a felderítésre pedig kamerák kihelyezésével – részletezte Mihók István. 

Ez is érdekelhet

miskolci nő csalás ChatGPT
Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat
BűnügyMiskolcBelföld
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.
Mielőtt börtönbe ment még rabolt
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen rablás bűntette és más bűncselekmények miatt, aki úgy akart pénzt szerezni, hogy az utcán sétáló nő karjáról lerántotta a táskáját.
Kifosztották az ittas sértettet, felfüggesztett szabadságvesztést kaptak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság azoknak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akik bár szívességből hazavitték az ittas sértettet, „cserébe” majdnem 13 millió forintjával, több mint 200 dollárjával és gépkocsi nyereménybetéteivel távoztak.
Letartóztatták a csalással vádolt férfiakat
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Három férfi letartoztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság, akik a megalapozott gyanú szerint idős, súlyos fokban demens asszonyt csaptak be, és ezzel több mint 80 millió forintot szereztek.