Ugrás a tartalomra

A legtöbb illegális fakitermelés vármegyénkben és Pest vármegyében van

Létrehozva
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elkészítette a 2023-as év ellenőrzéseinek tapasztalatai alapján a hazai illegális fakitermelésről és kereskedelemről szóló összefoglalóját.
Kép

A Nébih, mint a faanyag kereskedelmi lánc felügyeletére kijelölt erdészeti hatóság minden évben beszámol az ellenőrzéseinek eredményeiről. Az elemzés szerint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye továbbra is extrém magas kockázatú maradt, és Pest vármegye is megőrizte nagyon magas kockázati besorolását. Heves és Veszprém vármegyék kockázati besorolása két kategóriát romlott, míg Békés, Csongrád-Csanád és Zala vármegyéké javult - olvasható a Nébih honlapján. 

Az illegális tevékenység visszaszorításában hatékony eszköznek bizonyult, hogy az EUTR-ellenőrzések során az ismételt jogsértőknél a szankciók is egyre súlyosabbak. Épp ezért a hatóság e gyakorlatot a jövőben is folytatja majd.

A 2023-as adatok alapján Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye extrém magas, míg Pest vármegye nagyon magas kockázati besorolású maradt. Romlott a helyzet Heves és Veszprém vármegyékben, ugyanakkor a javuló tendenciára jó példaként említhető Baranya, Csongrád-Csanád, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala vármegye. A részletes elemzés a Nébih EUTR-oldalán olvasható: ITT

Ez is érdekelhet

Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.
Kapával támadt rendőrökre – szabadságvesztésre ítélte a törvényszék
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki egy kapával rendőrökre támadt Sajószentpéteren, majd előállítását követően megütötte az egyik hivatalos személyt.
Nagymamája zaklatta fiú unokáját
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Vádat emelt egy nő ellen minősített szexuális erőszak bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, aki saját fiú unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot.