Ugrás a tartalomra

Kést rántott a tolvaj a bolti eladókra

Létrehozva
A 60 éves felsőzsolcai férfi márkás szeszes italt akart lopni egy bulgárföldi üzletből.
Kép

Rablás bűntett miatt folytatott nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 60 éves felsőzsolcai lakossal szemben. A férfi július 1-jén 11 óra körül Miskolcon, egy bulgárföldi üzletben eltávolította az áruvédelmi eszközt öt üveg márkás szeszes italról, majd elrejtette a táskájában, és fizetés nélkül próbált távozni. A biztonsági személyzet még a boltban feltartóztatta a tolvajt, aki kést rántott, hadonászni kezdett vele, és közölte: „Engedjetek el, mindjárt megszúrlak titeket!” Majd fellökött egy alkalmazottat, és elrohant - tudatta portálunkkal közleményben Varga Rudolf rendőr százados, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. 

A rendőrök a bolt közelében fogták el az elkövetőt, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették. A Miskolci Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek - tették hozzá. 

Ez is érdekelhet

Jogerős döntés született a sokakat felháborító kutyás ügyben
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Jogerős büntetővégzés született annak a férfinak az ügyében, aki egy kutyát egyszerűen a vonaton hagyott, majd Szerencs állomáson leszállt, esze ágában sem volt visszatérni érte.
Talált pénztárca miatt került bajba a miskolci férfi
BűnügyMiskolc
Nem minden került vissza az elveszett pénztárcából. Vádemelést javasol a miskolci rendőrség.
börtöncella
Erőszak a börtöncellában
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint másokkal együtt bántalmazta kiskorú zárkatársát egy Miskolc melletti büntetés-végrehajtási intézetben.
Rájártak a vasúti kocsikra: több mint 15 millió forintos kárt okoztak Miskolcon
BűnügyMiskolc
A nyomozás adatai alapján összesen 26 vasúti kocsit rongáltak meg, hogy hozzáférjenek az értékes fémhez.