Ugrás a tartalomra

Elfogták egy bodrogkeresztúri idős asszony bántalmazóját

Létrehozva
Két évnyi kitartó nyomozás után sikerült kézre kerítenie a rendőrségnek a brutális támadót.
Kép

A Szerencsi Rendőrkapitányság rablás bűntett miatt folytat nyomozást egy 60 éves szegilongi férfival szemben. Az elkövető 2022. december 5-én reggel egy bodrogkeresztúri házba erőszakkal – bejutva a tulajdonost egy baltával fenyegette meg, és pénzt követelt tőle. Az idős asszony félelmében százezer forintot adott át a rablónak, aki ezek után a házban további értékek után kutatott. A férfi áldozatának végtagjait összekötözte egy cipőfűzővel, illetve a szájába ruhadarabot tömött, melyet le is ragasztott, majd bevonszolta a fürdőszobába és rázárta az ajtót - küldte el közleményben portálunknak Varga Rudolf rendőr százados, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. 

A rendőrök pontos és aprólékos tevékenységének ellenére a nyomozás eleinte nehézségekbe ütközött, azonban a kitartó és minden részletre kiterjedő munka eredményeként a gyanúsítottat szeptember 30-án elfogták, kihallgatták, majd őrizetbe is vették. A rendőrök az ügyészségen az elkövető letartóztatását is kezdeményezték, akit a bíróság október 2-án letartóztatott - olvasható a közleményben. 

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.