Ugrás a tartalomra

Tiltott anyaggal kereskedett, elfogta a rendőrség

Létrehozva
Putnokon fogták el és őrizetbe vették a 37 éves férfit.
Kép
Kábítószert és más tárgyakat foglaltak le / Fotó: police.hu

Kábítószer-kereskedelem bűntett miatt nyomoz egy 37 éves helyi lakossal szemben az Ózdi Rendőrkapitányság Putnoki Rendőrőrse  A férfi november 6-át megelőzően a városban árulta a tiltott szert - tájékoztatta portálunkat közleményben Varga Rudolf rendőr százados, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. 

A nyomozók a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési Alosztály, illetve a Felderítő Osztály munkatársaival szervezett akció keretén belül fogták el putnoki otthonában az elkövetőt, ahol kutatást is végeztek. Az ingatlan átvizsgálása során többek között droggyanús anyaggal szennyezett kanalat, mobiltelefonokat, laptopot, közel 300 ezer forintot, illetve egy autót is lefoglaltak - tudatták.

A rendőrök a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A nyomozók a díler négy vásárlójától is kábítószergyanús anyagot foglaltak le, illetve gyanúsítottként hallgatták ki őket - tették hozzá. 

Ez is érdekelhet

súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.
tolvaj miskolci kórház illusztráció ChatGPT
Tolvajt fogtak a miskolci kórházban
BűnügyMiskolc
A Miskolc Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot egy férfival szemben, aki a miskolci kórházban szegte meg a törvényt.
miskolci nő csalás ChatGPT
Évekig tartó titok derült ki: nem ez a miskolci nő kapja az év édesanyja díjat
BűnügyMiskolcBelföld
Egy miskolci nő éveken át visszaélt a külföldön élő lánya banki adataival.