Ugrás a tartalomra

Bicskával támadt, szemetesbe esett

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy fiatalkorú férfi ellen súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt, aki szóváltás után súlyos sérüléseket okozva megvert egy másik fiatalkorú férfit, annak helyszínre érkező nevelőapjára pedig egy húsz centiméteres bicskával támadt rá.
Kép
Fotó: Freestock (illusztráció)

A vádirat szerint a fiatalkorú vádlott 2022. március végén az esti órákban egy borsodi településen lévő népkonyha előtti közterületen előzetes szóváltást követően több alkalommal, ököllel megütötte egy fiatalkorú férfi fejét, majd földre lökte, súlyos sérüléseket okozva.

A bántalmazott sértett értesítette a nevelőapját, aki a testvérével, gépjárművel érkezett a helyszínre, amikor kiszálltak az autóból a vádlott a zsebéből elővette a húsz centiméter hosszúságú bicskáját, kinyitotta a pengéjét, és támadó mozdulattal a nevelőapa irányába indult. 
A férfi védekezése során megfogta a vádlott karját, majd ellökte magától, ezután kivette a kezéből a bicskát, ami a földre esett. A vádlott fel akarta venni, de a férfi ezt úgy akadályozta meg, hogy a földre lökte a vádlottat, de maga is egyensúlyát vesztette, és szintén elesett. Amikor mindketten felálltak, a vádlott ökölbe szorított kézzel támadó állásba helyezkedett, mire a férfi közelebb lépett hozzá, amitől a vádlott megijedt, hátrálni kezdett és beleesett egy másfél méter mély szemetes gödörbe.

Az ügyészség a büntetlen előéletű fiatalkorú vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben próbára bocsátást indítványozott azzal, hogy annak tartama alatt pártfogó felügyelet alatt áll, továbbá külön magatartási szabályként indítványozta pártfogó felügyelő által szervezett csoportos vagy más foglalkozáson való részvételét - tette közzé a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

Ez is érdekelhet

Kapával támadt rendőrökre – szabadságvesztésre ítélte a törvényszék
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki egy kapával rendőrökre támadt Sajószentpéteren, majd előállítását követően megütötte az egyik hivatalos személyt.
Nagymamája zaklatta fiú unokáját
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Vádat emelt egy nő ellen minősített szexuális erőszak bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, aki saját fiú unokája sérelmére követett el szexuális erőszakot.
súlyosan bántalmazta a kutyát. Fotó: ChatGPT
Brutális állatkínzás: súlyosan bántalmazta kutyáját egy mezőcsáti férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre hívott állatorvos kénytelen volt elaltatni.
Sorra buknak le a sofőrök Borsodban
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik súlyos balesetet is okozhattak volna.