Ugrás a tartalomra

Ilyen egy barátságos meccs egy mexikói börtönben: 16-an meghaltak

Létrehozva
Egészen bizarr ötlettel rukkoltak elő egy mexikói börtönben, ahol úgy gondolták, jó ötlet lesz az egymással háborúban álló Del Golfo és Los Zetas kartell tagjait összeengedi a börtön udvarában egy barátságos futballmérkőzésre.

A La Jornada és a BBC beszámolója szerint a meccsre december 31-én került sor Zacatecas államban, Mexikóban, ám, ahogy azt sejteni lehetett, azt véletlenül sem lehetett ráfogni a találkozóra, hogy „barátságos” volt.

Pedig a meccs szervezői valóban egy barátságos összecsapásra számítottak, ugyanis meghívták a rabok családtagjait, hozzátartozóit is, hogy szurkolhassanak, így nők és gyermekek is voltak a lelátókon.

Az elítéltek azonban nem futballmeccsre, hanem háborúra készültek, és a sípcsontvédőjük alá különböző kézifegyvereket és késeket rejtettek. Így, mikor a találkozó még szinte el sem kezdődött, az azonnal átcsapott mészárlásba.

A beszámolók szerint közel két és fél órán át tartott a tömegverekedés, ennyi idő után tudták csak szétválasztani a felfegyverkezett rabokat a börtönőrök és rendőrök.

A barátságosnak képzelt meccsen 16-an vesztették életüket, öten pedig súlyosan megsérültek. A sérültek közt gyermekek is vannak.

Hogy hogyan történhetett meg ilyen, arra egyelőre nincs válasza a rendőrségnek és a börtön vezetőségének. Az ügyben hivatalos nyomozás indult.

 

Ez is érdekelhet

Megszületett Hosszú Katinka második gyermeke
CelebhírekSportBelföld
„Szia Szofi! Üdv a családban.”
Latino rapper lép fel a Super Bowl félidejében
CelebhírekVilág
A világ legnézettebb sporteseményét jövő februárban rendezik meg Santa Clarában.
Ezt kihordtuk: 9 hónap után visszatér Bödőcs
CelebhírekBelföld
Vége az alkotói szabadságnak.
Nagy bejelentést tett Hosszú Katinka
CelebhírekSportBelföld
Az olimpiai bajnok úszó életében újabb mérföldkő következik.