Ugrás a tartalomra

Felfüggesztett szabadságvesztést kapott Berki

Létrehozva
Két év börtönre ítélte a bíróság Berki Krisztiánt.

A celeb ellen azután indult eljárás, hogy Budapesten egy BKV busz előtt indokolatlanul nagyot fékezett. A busz sofőrje már nem tudta elkerülni az ütközést, és hátulról belerohant Berki autójába. A buszon több utas is megsérült, ahogy Berki felesége is, aki mellette ült. Nem kell börtönbe mennie egyelőre, az ítéletet a bíróság felfüggesztette négy évre - írja az Origo.

Büntetőfékezés miatt indult eljárás ellene.

A vádirat szerint a következő történt: egy BKV busz beállt a Megyeri temetői megállóba, majd miután az utasok le- és felszálltak, továbbindult, és szinte azonnal besorolt a kétszer két sávos úton a belső sávba, mert nem sokkal távolabb balra kellett volna kanyarodnia.
A belső sávban gyorsan érkezett a luxusautójával Berki, aki a vád szerint kilencvennel hajtott ötven helyett, ám a busz miatt lassítania kellett. A celeb ezután megelőzte a buszt, majd teljes erővel fékezett, a rendőrségi vizsgálat szerint indokolatlanul.
A buszvezető nem tudta elkerülni az ütközést.

Berki az utolsó szó jogán is ártatlannak vallotta magát, és azt mondta, nem érzi magát felelősnek, ezért kérte, hogy a bíróság mentse fel.
A bíróság ezután egy rövid szünetet rendelt el, majd két év börtönre ítélte Berkit, amit négy évre felfüggesztettek, emellett pénzbüntetést kapott. Az ítélet nem jogerős.
 

Ez is érdekelhet

Megszületett Hosszú Katinka második gyermeke
CelebhírekSportBelföld
„Szia Szofi! Üdv a családban.”
Latino rapper lép fel a Super Bowl félidejében
CelebhírekVilág
A világ legnézettebb sporteseményét jövő februárban rendezik meg Santa Clarában.
Ezt kihordtuk: 9 hónap után visszatér Bödőcs
CelebhírekBelföld
Vége az alkotói szabadságnak.
Nagy bejelentést tett Hosszú Katinka
CelebhírekSportBelföld
Az olimpiai bajnok úszó életében újabb mérföldkő következik.