Ugrás a tartalomra

Kibelezték a lerobbant Opel Astrát Miskolc határában

Létrehozva
Napok óta rostokol a 3-as számú főút mellett a kukoricásban egy Opel F Astra, ami műszaki hiba miatt sodródott le az úttestről. A magára hagyott járművet azóta ismeretlenek megrongálták, ezért a rendőrség eljárást indít.
Kép
Betört szélvédők, hiányzó kerekek, kitépett kábelek - fotó: Parai Roland

Szívszorító látvány fogadja a Mályi felől érkező Opel márka szerelmeseit. Az út melletti szántóföldön immár több napja mozdulatlanul álló járművet ismeretlenek egy éjszaka szinte teljesen szétverték. Mi lesz az autó sorsa és hol van egyáltalán a gazdája? 

Kép

A rendőrség eljárást fog indítani ismeretlen tettes ellen rongálás miatt - mondta a rendőrség szóvivője.

Érdeklődésünkre Janasóczki Attila, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa megerősítette: az autó tiszta, nem körözik, nem lopott.  

Kép

A pórult járt Astra egy műszaki hiba miatt sodródott le az útról. Felvették az autó tulajdonosával a kapcsolatot és felszólították, hogy vigye el az autót. Ez azonban nem történt meg, viszont az autó magánterületen van, így a rendőrség többet nem tehet. Csakhogy a pusztában álló autót időközben erősen megrongálták, így már ismét van feladata a hatóságoknak.

Kép

Ez is érdekelhet

Megszületett Hosszú Katinka második gyermeke
CelebhírekSportBelföld
„Szia Szofi! Üdv a családban.”
Latino rapper lép fel a Super Bowl félidejében
CelebhírekVilág
A világ legnézettebb sporteseményét jövő februárban rendezik meg Santa Clarában.
Ezt kihordtuk: 9 hónap után visszatér Bödőcs
CelebhírekBelföld
Vége az alkotói szabadságnak.
Nagy bejelentést tett Hosszú Katinka
CelebhírekSportBelföld
Az olimpiai bajnok úszó életében újabb mérföldkő következik.