Ugrás a tartalomra

Gyomorforgató körülmények közt sült a pizza egy budapesti étteremben

Létrehozva
A pizzériában mindent kosz borított, több mint nyolcvan kiló lejárt szavatosságú élelmiszert és számtalan élő csótányt is találtak.

Felfüggesztette egy fővárosi pizzéria működését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), miután szakemberei súlyos higiéniai problémákat találtak az étteremben.

A NÉBIH közleménye szerint ellenőrzött pizzériát az általános takarítatlanság jellemezte, az üzemi helyiségekben a padló, az oldalfalak, a berendezések, valamint a húselőkészítő helyiség fagyasztó-, hűtő-, daráló- és szeletelőberendezései is szennyezettek voltak. A sütő lábazata körül és a sütő alatt is rengeteg kosz gyűlt össze, a tűzhelyre vastagon ráégett a szennyeződés.A hűtő rendezetlen volt, az élelmiszereket sem tárolták szakszerűen. 

A hatóság több mint 82 kiló lejárt szavatosságú élelmiszer felhasználását is megtiltotta.

- A főzőtérben található egyetlen kézmosó eldugult, kézmosószer, papír kéztörlő, hulladéktároló sem volt. Az egész vendéglátó egységben kizárólag a vendégmosdókban lehetett higiénikus módon kezet mosni - írták. 

Az étterem több helyiségében, így az árukiadóban a hűtőszekrény ajtaján, a főzőtérben és a mosogató melletti tárolóban elhelyezett edényeken, eszközökön is több, élő csótányt találtak a Nébih munkatársai.

A pizzéria a hibák kijavítása után folytathatta tevékenységét, az eljárás még tart, és a bírságot is később fogják kiszabni.

Ez is érdekelhet

Megszületett Hosszú Katinka második gyermeke
CelebhírekSportBelföld
„Szia Szofi! Üdv a családban.”
Latino rapper lép fel a Super Bowl félidejében
CelebhírekVilág
A világ legnézettebb sporteseményét jövő februárban rendezik meg Santa Clarában.
Ezt kihordtuk: 9 hónap után visszatér Bödőcs
CelebhírekBelföld
Vége az alkotói szabadságnak.
Nagy bejelentést tett Hosszú Katinka
CelebhírekSportBelföld
Az olimpiai bajnok úszó életében újabb mérföldkő következik.