Ugrás a tartalomra

Adomány rászorulóknak – a Velünk a Város nevében is

Létrehozva
Megközelítőleg háromszáz ember él jelenleg a Magyar Vöröskereszt megyei, hajléktalanokat gondozó központjában. Az ő karácsonyi ajándékuk is lesz az az adomány, amelyet a Velünk a Város képviselőcsoportja nevében Zámbó Tiborné, valamint Badány Lajos önkormányzati képviselő adott át.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Édességet, meleg ruhát és tartós élelmiszereket vittek a rászoruló embereknek, amelyeket csomagokba rakva a szálló szakemberei osztanak majd szét.  

- A Velünk a Város frakciójának nevében hoztunk ide adományokat – mondta Badány Lajos önkormányzati képviselő. - Mint a terület képviselője, azért is jöttem, hogy megismerjem az itt élő emberek mindennapjait, a vezetőséget. Mindenkit arra bíztatok, kövesse példánkat, ők is segítsék a nélkülözőket adományokkal. A szeretet mennyiségét ne a pénzen vett ajándékhalmaz mennyisége jelentse, hanem a jó szó, az odafigyelés és nyújtsunk segítő kezet nehezebb sorsú embertársaink felé is.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gasztroplacc a Csengey-kertben
Laza hétvége vár a miskolciakra: borkóstolással, filmklubokkal, koncertekkel és néhány különleges programmal
MiskolcSzabadidő
A már megszokott régiségvásár mellett visszatér a GasztroPlacc is a placcra. A gyerekekről, de az iszogatni, bulizni, vagy a színházélményre áhítozókról sem feledkeznek meg. Aki pedig mozgalmasabb programra vágyik, az befizethet egy kalandtúrára a Létrási-víznyelőbarlangba, vagy drukkolhat a MEAFC röplabdacsapatának.
Új mérnökök vették át diplomáikat a Miskolci Egyetemen
MiskolcOktatás
A Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Karának, valamint Anyag- és Vegyészmérnöki Karának végzősei vették át okleveleiket az egyetem diplomaosztó ünnepségén.
„Az egészség a legnagyobb boldogság” – a 90 éves Magdi nénit köszöntötték
Miskolc
Nálam az a természetes, hogy vidám vagyok. Én így érzem jól magam – mondta a 90. születésnapja alkalmából felköszöntött Baricska Lászlóné, Magdi néni.
Miskolc már egyszer nemet mondott a cementgyárra
MiskolcGazdaságÉletmódEgészségKörnyezet
A miskolci cementgyár újraindításának kérdése ismét napirendre került, miután a HCM 1890 Hejőcsabai Cement- és Mészipari Zrt. a gyár működéséhez szükséges nyersanyag-kitermelés előkészítéseként környezeti hatásvizsgálati eljárásokat kezdeményezett a mészkő- és agyagbányák újranyitására.