A közhasználatban lévő bakelitlemez elnevezés nem helyes, mert ebből az alapanyagból nem gyártottak hanghordozót. A fekete, mikrobarázdás lemezeket Goldmark Péter Károly magyar-amerikai fizikus és csapata fejlesztette ki, 1948-tól használjuk. 1982-ben azonban már megjelent a CD, aminek következtében egyre kevesebb bakelitet gyártottak, egyes országokban végleg meg is szüntették azt. Legújabb századunkban már csak lemezlovasoknak készítenek ilyet.
Egy miskolci lemezlovas, Simon Péter háromezer lemezt gyűjtött össze a kilencvenes évek elejétől. Akkor kezdett el dolgozni, amihez volt, hogy hetente akár tízet is megvett. Tizenéves korában klasszikus zenét hallgatott bakeliten, innen indult a szerelem. – Az első tizenöt-húsz lemezemen Beethovent, Verdi Aidáját, Rigolettóját, Brahmsot és Dvořákot hallgattam. A sárospataki gimnáziumban rendkívül nagy hangsúlyt kapott a zeneszeretet. Tudom, hogy szokatlan egy DJ-től, hogy szabadidejében Bartókot hallgat, de ez így van – mondta Simon Péter, akinek kedvence a dzsessz és a szving a komolyzene mellett.
A DJ elárulta, miért szeret jobban bakelitlemezzel dolgozni, mint CD-vel. – Az úgynevezett analóg hanghordozónak szebb a hangzása, éppen attól a semmivel össze nem téveszthető sercegéstől érzi közelebb magához az ember, mint a valószerűtlenül tiszta, steril CD-t. Gépekkel már próbálták utánozni ezt a különleges hangot, főleg a modern rap és hiphop zenében, de ezidáig nem sikerült – mondta, majd hozzátette, úgy tűnik, megfordult az igényünk ebben a túlgépesített világban.
Simon Péter szerint CD-vel százszor könnyebb dolgozni, mert a modern eszközök még a cue-pontokat is kijelölik, tehát akkortól játszák le a dallamot, amikortól aktív zenei rész van a lemezen, az introt kihagyják. – Ezekből mixet is tudok készíteni, amit a bakelitnél nincs lehetőségem megtenni. Ott nekem kell mechanikusan konkrétan megtalálni azt a barázdát, ahonnan lejátszom majd a dallamot. Ekkor már forog a lemezlejátszó tányér, amin fogom a lemezt, és csak akkor veszem el a kezemet, amikortól pontosan azt a taktust vagy effektet akarom adni a közönségnek, amit oda szántam. E miatt a megfeszített koncentráció miatt van az, hogy bakelittel maximum három-négy órát vagyunk képesek korrektül keverni – mondta, majd mesélt a szkreccselésről. – Ezt tudjuk alkalmazni komolyabb CD-lejátszókon is, mert a gép a digitális adatokból meglepően korrektül csinál egy analóg hangképet. Valójában azonban a régi bakeliteket használtuk erre, hiszen annak van egy speciális vinnyogó hangja.
Nehézséget jelent még a felszerelés szállítása, ha bakelittel dolgozik az ember. – Egy rackbe mintegy száz lemez fér bele, ebből minimum hármat viszek magammal egy-egy estére. Sokszor azonban négy racket is összeállítok, attól függően, hogy milyen lesz majd a közönség. Ennek súlya körülbelül százhúsz kilogramm. Iskolai bálokon teljesen más arculattal állok ki, mint egy felnőtt partin vagy egy esküvőn, amikből évente harminc-negyven is van. Ez utóbbira nem viszek bakelitet, mert kilóban meghaladja az elfogadhatót, hiszen ilyenkor nagyon komoly apparátust kell megmozdítanom hangfalakkal, erősítővel is. Ezeken inkább rádióbarát felhasználó programokkal dolgozok – mondta a PopSimon néven ismert DJ-legenda, majd hozzátette, általában könnyűzenét játszik közönségének. – Előfordult azonban, hogy klasszikusat kértek, de fél óra múlva jelezte a fiatal pár, hogy mégis térjünk át a lazább hangvételre.
A bakelitek lejátszásánál fontos még, hogy kemény faasztalon, öntött betonpulton vagy speciális rezgéscsillapító szivacson dolgozzon a DJ, hogy a tű ne vegye fel a hangfalakból érkező mély hangok rezgését. – Alkalmas erre a polgári Aréna, a Szikla, a barcikai Akropolisz vagy az volt a Juno, ahol téglából építettek DJ-pultot. Miskolcon nagyon ritkán vagyok. Néhány munkatársammal terveink között szerepel, hogy 30+-os retropartikat tartunk, de ez még a jövő zenéje – mondta, majd elárulta, legközelebb a szerencsi várban lép pult mögé a környéken.
