Ugrás a tartalomra

Aki ernyőt tart az esőemberek fölé: Göncz Árpádné-díjat kapott Jakubinyi László

Létrehozva
A díjat idén adták át először a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett szakmai konferencia keretében.
Kép

A Göncz Árpádné-díj célja, hogy elismerje azon hazai, a tudományos és a gyakorlati élet területén elkötelezett, legkiválóbb szakemberek munkásságát, akik több éve a fogyatékos személyek önálló életvitelének
támogatásáért, és a fogyatékos személyekkel közösen végzett – a társadalmi befogadás és részvétel elveit szolgáló – tevékenységükkel új eljárások, módszerek bevezetésén, gyakorlatba történő átültetésén dolgoznak.

Az elismerést első alkalommal Csepregi András és Jakubinyi László nyerték el a fogyatékos személyek támogatása érdekében végzett példaértékű tevékenységükkel.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

A Szimbiózis Alapítvány vezetőjének méltatása során kiemelték azt is, hogy Jakubinyi László 15 éve jelentet meg évi 1-2 szakmai anyagot, tanulmányt a szociális farmokhoz kapcsolódó témakörökben. Ezek elsődleges célja, hogy
Magyarországon olyan fenntartható közösségek alakuljanak ki, melyek keretében fogyatékos személyek számára színvonalas életterek és értékteremtő tevékenységet biztosító munkahelyek jönnek létre.

A díjakat Pordán Ákos, a Kézenfogva Alapítvány ügyvezetője és Göncz Annamária, Göncz Árpádné lánya adták át.

Jakubinyi László a fogyatékossággal élő személyekkel való tevékenységét fiatalon, a ’80-as években Erdélyben kezdte. 1990-ben sikeresen jelentkezett az akkor még Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolára. Külföldi
állampolgársága miatt a tandíj fizetési kötelezettséget nem tudta vállalni, így más, tandíjmentes képzések elvégzése mellett, az anyagi terheket vállalva közel 17 év alatt szerezte meg a gyógypedagógus diplomát 2007-ben.
Végzettségeit tekintve gyógypedagógus, foglalkozási rehabilitációs szakértő, diplomás ápoló, Waldorf tanár, tréner, business coach, aranykalászos gazda és agroturisztikai szakértő. 25 éve hozta létre Miskolcon a Szimbiózis Alapítványt. Az Alapítvány és gazdasági egységei jelenleg több mint 330 főt foglalkoztatnak, többségük
fogyatékossággal élő személy. A szervezet egyik egysége a Baráthegyi Majorság, mely szociális farmként, a fenntartható társadalmi vállalkozások egyik nemzetközileg is elismert modellje. Legújabban egy wellness panziót építettek, mely speciális szükségletű munkavállalói kapcsán a hazai transzformációs turizmus úttörőjévé vált. Jakubinyi László hét éve, az általa kezdeményezett Magyar Szociális Farm Szövetség elnöke is egyben. A Szövetség működésének eredményeként az idei év második felétől legalább 40 új szociális farm létesülhet Magyarországon, ami több száz fogyatékos személy életminőség javítását és pozitív jövőképet teszi lehetővé.László több egyetem külsős oktatója, számos hazai és nemzetközi program munkatársa, eddig 15 országban tartott konferenciákon, szemináriumokon előadásokat. Elismerései: Knights of St Columba (UK), Találd Fel Magad Díj (EU), Pro Familiis Díj (ICSSZEM), Ashoka Díj (USA), Pro Caritate Díj (EMMI).

Ez is érdekelhet

Keresztül a Szaturnusz gyűrűjén – különleges csillagpartira várják az érdeklődőket Miskolcon
Miskolc
A csillagparti középpontjában ezúttal a Naprendszer egyik leglátványosabb bolygója, a Szaturnusz és annak lenyűgöző gyűrűrendszere áll.
székely stílusú szörnyeteg
A „székely stílusú szörnyeteg”, az első panelház Miskolcon és az Avasi lakótelep
Miskolc
Hogyan lett a „székely stílusú szörnyetegből” városi jelképpé vált kilátó, és miként alakult át a szőlőskertekkel borított Avas több tízezer ember otthonává?
Görög táncház a Csengey-kertben
Görög nemzeti ünnepre várják az érdeklődőket Miskolcon
Miskolc
Október 17-én, szombaton 17 órától görög nemzeti ünnepre várják az érdeklődőket a Miskolci Polgármesteri Hivatal dísztermébe. Az „OXI” ünnephez kapcsolódó megemlékezésen kulturális műsor, görög élőzene és ételkóstoló is lesz.
Képgaléria
Zsarnai piac_Fortepan
A Zsarnai piac, amely túlélte a saját halálhírét
Miskolc
A Zsarnai egyszerre volt piac, zsibvásár, találkozóhely és egy külön kis világ, amit, bár sokszor temettek az elmúlt évtizedekben, a mai napig fogalom a városban.