Ugrás a tartalomra

Áldozatot követelt a tűz Felsőzsolcán

Létrehozva
A tűzoltók egy tűzzel nem érintett helyiségből egy idős férfit kivittek, azonban az életét már nem lehetett megmenteni.
Kép
Tűz volt Felsőzsolcán. Fotó: Katasztrófavédelem Facebook

Kedden reggel érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy kigyulladt Felsőzsolcán egy családi ház. Két járművel vonultak a tűzoltók az Ongai utcába, ahol egy száz négyzetméteres, emeletes ház egyik földszinti szobájában ágy és környéke égett. A tűzoltók egy tűzzel nem érintett helyiségből egy idős férfit kivittek, azonban az életét már nem lehetett megmenteni - közölte Dojcsák Dávid tűzoltó százados a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

A lakóház emeletén további két ember tartózkodott, ők nem sérültek meg. A körülmények feltárása érdekében a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárást indít.

A tűzoltóság felhívja a figyelmet arra, hogy már néhány ezer forintért lehet olyan füstérzékelőt kapni, amely nemcsak hangosan sípol füst esetén, hanem a rokonok okostelefonjára is jelzést küld. Egyedül élő idős hozzátartozóinkhoz érdemes ilyet beszerezni, életet menthet.

 

 

 

Ez is érdekelhet

Füst a lépcsőházban. Forrás: katasztrófavédelem
A miskolci tűzoltók siettek a családi házhoz: mérgező gáz miatt riasztották őket
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Megszólalt a szén-monoxid-érzékelő egy családi házban hétfő este Sajóvámoson, az Ifjúság utcában.
200 százalékos adóbírság: fantom napelemek nyomában a NAV Borsodban
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A NAV egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot számolt fel Borsodban: a papírokon több ezer napelempanel cserélt gazdát, miközben létezésüket sem tudták igazolni.
Képgaléria
Mindenszentek
Változó halottkultusz, átalakuló túlvilágkép
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúra
A család búcsúzása halottainktól, az elhunyt szeretteinknek megadott végtisztesség és a sírok rendben tartársa máig fontos hagyomány az európai kultúrában. Viszont számos új elem figyelhető meg a temetkezési szokásokban és a túlvilággal kapcsolatos hiedelmekhez idegen jelenségek is csatlakoztak. Viszóczky Ilona etnográfussal beszélgettünk a múlt és napjaink halottkultuszáról.
Veszített a Vasút
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei I. osztály, 13. forduló.