Ugrás a tartalomra

Átestek a tűzkeresztségen

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. július 28. kedd 08:51
Pályafutásuk első, élvonalbeli csapatok ellen vívott mérkőzésein vannak túl a miskolci férfi vízilabdázók, akik a Magyar Kupában egy-egy győzelemmel, döntetlennel és vereséggel jutottak tovább a második körbe. Folytatás hétvégén Szegeden!

Szombaton négy helyszínen – a fővárosban, Szegeden, Kaposváron és Tatabányán – 12 mérkőzéssel kezdődött el a sorozat. A szezon első gólját a miskolciak játékosa, Biros Barnabás szerezte a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában. Így értékelt a mérkőzés után:

A fiatal pólós a C-csoport nyitómeccsén hozzátett még hármat, így az ötgólos Magyar Mártonnal együtt kilencet lőttek, hozzájárulva ezzel a KSI elleni 16-9-es sikerhez. A csoport élén a papírformának megfelelően a címvédő FTC végzett. Tévés meccsen 17-4-re nyertek az MVLC ellen.

– Amit szerettünk volna, a továbbjutás, azt elértük. Egy picit azonban keserű a szánk íze, mert két győzelemmel akartunk továbblépni – fogalmazott érdeklődésünkre a miskolciak vezetőedzője. Kis István úgy értékelte az élvonalbeli csapatok elleni tűzkeresztségen átesett játékosai teljesítményét, hogy az első nagyarányú győzelem után az oroszlánkörmeiket is megmutatták. A Pécs ellen ugyanis egy már-már elvesztett mérkőzést hoztak vissza, többgólos hátrányt ledolgozva (az utolsó másodpercekben a győzelemért támadhattak, egy kétes szituációban azonban elvették tőlük a labdát, így maradt a döntetlen).

Forrás: vlv.hu | Stuber Sándor

– A jelenleg a világ legerősebb gárdájának számító Fradi ellen meg voltunk szeppenve, ezt a jövőben le kell tudnunk küzdeni. De pont erre jó a Magyar Kupa-sorozat: ezekből a meccsekből lehet tanulni. Például, hogy mit is jelent a szoros emberfogás – tette hozzá.

– Egyik szemem sír, a másik nevet – ezt már a klub szakmai igazgatója mondta. Bachner András örömmel látta a fiatal miskolci vízilabdázókat életük első komoly tétmeccsein – ugyanakkor sajnálja ő is, hogy nem jött össze a várt két győzelem. – A Ferencváros a világ legjobb klubcsapata, a tisztes helytállásra törekedtünk ellenük. Építkezünk, megyünk tovább.

Eredmények:

KSI-Miskolc 9-16
Miskolc-Pécs 13-13
FTC-Miskolc 17-4

2. forduló, július 31.-augusztus 2.

Zöld-csoport (Szegeden): Vasas 9 pont, Miskolc 4 pont, Szeged 3 pont, Kaposvár 1 pont
Kék-csoport: OSC 9 pont, BVSC 4 pont, Pécs 4 pont, Tatabánya 0 pont
Fehér-csoport: Szolnok 9 pont, Szentes 6 pont, Eger 3 pont, KSI 0 pont
Piros-csoport: FTC 9 pont, Honvéd 6 pont, UVSE 3 pont, Debrecen 0 pont.

Ma már ismert a részletes program is, íme:

Forrás: mvlc.hu | waterpolo.hu

További hírek

Olvasnivaló