Ugrás a tartalomra

Avas Szálló: néhány év és megint Miskolc büszkesége lesz

Tajthy Ákos 
Utoljára módosítva
2021. május 18. kedd 18:19
Az újjászülető épület az oktatási, tehetséggondozó tevékenységek mellett, közösségi programoknak, rendezvényeknek is helyet adna, sőt – ahogyan régen – szállodai funkciót is betöltene. 
Néhány éven belül újra Miskolc büszkesége lehet az Avas Szálló - Mocsári László képgalériája


A tehetséggondozás, az oktatás valamint a miskolci közösségek, nyitott rendezvények központi helyszíne lesz néhány év múlva az Avas Szálló – jelentették be a kormány, a miskolci önkormányzat és a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) képviselői kedden az ikonikus épületben, egészen pontosan az eddigi utolsó lakó, a 2008-ban bezárt Kossuth Mozi nagyterme előtti aulában.
 
Az esemény az épület emblematikus részeinek bejárásával kezdődött, ezt követően először a kormányszóvivő méltatta a Miskolc és az MCC között létrejött megállapodást. Hangsúlyozta, Magyarország Kormánya az oktatásba, a tehetséggondozásba és a magyar tudásba előszeretettel fektet be pénzt, időt és energiát, „hiszen ezek generációkon keresztül, hosszú évek során szolgálják az ország jólétét és gyarapodását”. 

- A magyar kormány célkitűzését, amely szerint a magyar oktatást meg kell erősíteni, nemzetközi trendek is alátámasztják, hiszen látjuk, hogy azok az országok tudtak kitörni a saját régiójukon belül, amelyek az innovációba, a tudásba, a tudásmegosztásba fektettek – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra

A kormányszóvivő a kormányzati terveket számokkal is alátámasztotta, az oktatási kiadások 2021-ben meghaladják a 2240 milliárd forintot, ami közel 796 milliárd forintos növekedést jelent 2010-hez, és több mint 90 milliárdot 2020-hoz képest. 

- Az elmúlt 30 évben nem volt Magyarországon olyan volumenű iskolafejlesztés, mint napjainkban, amikor összesen több mint 900 helyszínen, 290 milliárd forint értékben valósulnak meg beruházások, fejlesztések. Korábban sosem látott forrásmennyiség áramlik a teljes felsőoktatásba is, ami annak innovatív megerősítését szolgálja. A beruházások esélyt teremtenek arra, hogy a gazdasági növekedés hajtóereje a következő évtizedben a tudomány, a kutatás és a felsőoktatás legyen, Magyarország regionális tudásközponttá váljon – jelentette ki a kormányszóvivő, aki elmondta még: bízik benne, hogy a miskolci MCC Központ a borsodi fiataloknak segít a sikeres célba érésben.

A sajtótájékoztatót megelőzően bejárást is tartottak az épületben. Fotó: Mocsári László


A Mathias Corvinus Collegium nem új fecske Miskolcon, hiszen a tíz és tizennégy év közötti korosztályt megcélzó Fiatal Tehetség programjával (FIT) már 2015 óta színesíti a város oktatási palettáját – erre már Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke hívta fel a figyelmet. „Ezt a tevékenységet szeretnénk most kiterjeszteni a középiskolásokra, sőt reményeink szerint szeptembertől a Miskolci Egyetem hallgatóira is. Ezzel tehát az alapítvány képzéseinek teljes portfóliója megjelenik Miskolcon” – tette hozzá. 

A kuratóriumi elnök felhívta a figyelmet arra is, hogy egy ilyen volumenű szakmai tevékenységnek az infrastrukturális háttere is jelentős, ezért is van szükség egy, az Avas Szálló adottságaival rendelkező épületre.

Oktatási és kulturális misszió

- Oktatási programjainkkal minden megyei jogú városban, sőt, a határainkon túli magyarlakta területeken is jelen kívánunk lenni. Mint mindenhol, Miskolcon is olyan épületet kerestünk, ami méltó az MCC-hez és tevékenységünkhöz, másrészt olyat, aminek megmentésével az épített örökségünk megóvásához is hozzájárulhatunk. Mindig olyan épületet kerestünk, melyek üzleti alapon nem voltak életképesek, melyek több évtizede leromlott állapotban voltak, és ezeket a kulturális kincseket szeretnénk visszaadni a városoknak, így Miskolcnak is. Ilyen volt Pécsett a Tiszti Kaszinó, és ilyen Debrecenben az Aranybika, melyek szintén az MCC tulajdonába kerültek: mindkettő az Avassal azonos funkciót tölthet be néhány év múlva. Öröm számunkra, hogy Veres Pál polgármesterrel összefogva az Avas Szálló volt az első fecske ebben a sorban – mondta Orbán Balázs. 

Az MCC az Avas Szálló épületében oktatási és tehetséggondozási tevékenységre alkalmas helyiségek mellett kollégiumi férőhelyeket alakít ki, valamint olyan közösségi tereket hoz létre, amelyek a miskolciak és az ide látogatók számára is hozzáférhetők lesznek.  Orbán Balázs elmondta még, az MCC jelenleg az épület állapotfelmérését végezteti, ezt követően kezdődhet majd meg a tervezés, később a kivitelezés.

Most még romos, de a tervek szerint az eredeti állapotoknak megfelelően állítják helyre az Avast.


Begyógyul a seb

Veres Pál, Miskolc polgármestere kijelentette, hosszú évek óta minden miskolcinak elfacsarodik a szíve akkor, amikor az Avas Szálló (ma már) eltakart homlokzata mellett elhalad, éppen ezért jó érzés bejelenteni: itt a lehetőség arra, hogy megújulhasson az egykor csodás épület, begyógyítva ezzel a Miskolc főutcáján tátongó sebet.

-  Amikor elfogadtam a felkérést, hogy induljak a polgármesteri címért, én ezt tűztem ki az egyik fő célként magam elé, ezért lett az Avas szálló megmentése a Nagy-Miskolc program egyik alappillére. Jó érzés, hogy sikerült, hogy most itt állhatunk a cél előtt néhány lépésnyire – hangsúlyozta Veres Pál, aki hozzátette még: az eredeti funkciók helyreállítása mellett külön öröm számára, hogy az épület falai között tehetséggondozás is zajlik majd, ami ráadásul nemcsak a város, hanem az egész régió javát is szolgálja majd. 

Konyári György, az MCC regionális képviselet-vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy Miskolcon a 2015 óta jelen lévő Fiatal Tehetség Program mellett az Egyetemi Program és a Középiskolás Program is elindul 2021 őszétől. Közel 200 diák képzése kezdődhet meg az új tanévben. A jelentkezési időszak most is tart. Az MCC programjaira jelenleg is folyik a jelentkezés, amelyről bővebb információt az mcc.hu, a fit.mcc.hu, valamint a kp.mcc.hu oldalon olvashat.

A néhai Avas Szálló előtt Veres Pál, Szentkirályi Alexandra, Orbán Balázs és Konyári György.


Ahogyan arról lapunk is beszámolt, a néhai szállodaépületnek az év eleje óta tulajdonosa az MCC. Az örömteli hírt, hogy gazdára talált az Avas, még tavaly novemberben jelentette be Miskolc polgármestere. A tehetséggondozással foglalkozó alapítvány február végén lapunknak úgy fogalmazott, a felújítással öt éven belül szeretnének végezni. Ezt követően az épület egyszerre szolgálhat majd oktatási célokat, ad otthont rendezvényeknek, lesz szálláshely, illetve nyitott rendezvényekkel járul majd hozzá a helyi közösségek építéséhez.

Az Avas Szálló történetéről részletesen ebben vagy ebben a cikkünkben olvashat.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!