Ugrás a tartalomra

Azért hiányzik a személyes jelenlét a digitális oktatásban és vizsgáztatásban

Cziffra Andrea
Utoljára módosítva
2020. május 15. péntek 09:32
A jelenlegi járványhelyzetben megoldást jelent ugyan a digitális oktatás és vizsgáztatás az egyetemen, abban azonban az oktatók és a hallgatók is egyetértenek, hogy a személyes jelenlétet sok esetben nem lehet pótolni.
Szalontai Lajos online vizsgáztatás közben. Fotó: Mocsári László

A járványhelyzet miatt a Miskolci Egyetemen is távoktatásban folyik a képzés, és a vizsgáztatás is online formában történik. A végzősök záróvizsga-időszaka már május 4-én elkezdődött, május 18-án pedig az alsóbb évesek is megkezdik a vizsgákat. A vizsgaidőszak egészen július 31-ig tart.

Könnyebbé vált a kommunikáció

Szalontai Lajos, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi karának adjunktusa érdeklődésünkre elmondta, pozitív és negatív oldala egyaránt van a digitális oktatásnak. A fiatalabb oktatók, kutatók már korábban is alkalmazták munkájuk során a digitális felületeket, így számukra nem jelentett túl nagy kihívást az online oktatás bevezetése. Újdonságot inkább csak azon oktatóknak jelenthetett, akik korábban csak kisebb mértékben használták az elektronikus felületeket, de ők is gyorsan belejöttek az új eszközök alkalmazásába.

- A személyes jelenlétet viszont sok esetben nem, vagy csak kevésbé lehet pótolni. A laborban történő műszeres méréseket, ahol olyan, akár több tízmilliós műszereken kell, hogy dolgozzanak a hallgatók, amelyek csak az egyetemen vannak meg, ezeket nehéz bárhogyan is kiváltani. Remélhetőleg a vírushelyzet elmúltával, a következő szemeszterben pótolni tudjuk majd a hallgatókkal az ott elsajátítani kívánt tudást – hangsúlyozta Szalontai Lajos.

Tapasztalatai szerint az elektronikus formának köszönhetően könnyebbé vált a kommunikáció a fiatalabb generációkkal, a hallgatók könnyebben elérhetőek, és a tőlük érkező visszajelzések is meglepően pozitívak. - Úgy érzem, hogy aktívabbak és könnyebben bevonhatóak a hallgatók. A heti feladatokat is észrevehető módon jobban, könnyebben teljesítik, hatékonyabbak. Azt tapasztaltam, hogy az online órák után is még maradnak skype-on, és csoportosan, közös erővel dolgozzák ki a beadandókat. Persze egyénre szabva dolgoznak, de közben közösen haladnak – fogalmazott.

A kritikai gondolkodáson a hangsúly

Nem csak az oktatás, de a vizsgáztatás is digitális formában történik ebben a szemeszterben az egyetemen. Az intézmény kialakított egy, a vizsgáztatás szabályaira vonatkozó keretrendszert, mivel azonban ahány tárgy, annyi követelmény, így a számonkérési módját az adott kurzushoz alakítják. A hangsúly pedig az elméleti tudásanyagról áthelyeződik a kritikai gondolkodásra a vizsgáztatás során.  

- A szóbeli tudásnál nem kötelezően csak az elméleti tudásanyagra, hanem a logikai gondolkodásmódra tudunk rámenni, így azt mérjük fel, hogy a diáknak hogyan vág az esze, hogyan reagál akár a gyakorlati kérdésekre. Azt teszteljük, hogy a tudást, amit ma már az interneten keresztül pillanatok alatt meg tudnak szerezni, jó helyen keresik-e. Nekünk most már az is az egyik fő feladatunk a 21. században, hogy a szakmai, pontos tudást jó helyen, és az információk helyes megválogatásával találják meg a hallgatók – részletezte.

Az viszont nem lenne szerencsés, ha az oktatás teljes mértékben az online platformokra költözne. A személyes jelenlét a vizsgán ad egy olyan biztonságot az oktatónak, hogy a külső körülményeket, mondjuk a csalás lehetőségét kiküszöböljék, vagy legalábbis minimálisra csökkentsék. – A személyes megjelenés egyes vizsgák esetében nélkülözhetetlen, viszont a mostanihoz is hasonló vis major helyzetekben képesek vagyunk kivitelezni a számonkérést az egyre tökéletesedő technikáknak köszönhetően – hangsúlyozta Szalontai Lajos.  

Kell a személyes kontaktus

Cziffra Ágnes a Miskolci Egyetem társadalomtudományi és gazdasági szakfordító képzésére jár. Az oktatás levelező tanrendben működik, így korábban is csak heti kétszer, pénteken és szombaton tartottak órákat a képzésben résztvevőknek. A digitális oktatás nekik sem jelentett túl nagy újdonságot, mert korábban is gyakran kaptak online feladatokat. A személyes jelenlétet viszont hiányolták a hallgatók is, akik tapasztalatai szerint az online tartott órákon passzívabbak voltak, és nehezebb ment a koncentrálás is. - Hiába láttam a monitoron keresztül az oktatót és a csoporttársaimat is, az online órákon nem lehet annyira bevonni a munkába a diákokat, mintha személyesen bent vagyunk a teremben. Így kicsit monotonabbak voltak az órák, a diákok is passzívabbá váltak – fogalmazott Cziffra Ágnes. – Hiányzik az egyetemi élet és személyes kontaktus. Kell az, hogy visszatérjen a tanítás a normális kerékvágásba – tette hozzá. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!