Ugrás a tartalomra

Befejeződött a térkövezés újabb szakasza az állatkertben

Létrehozva
A népszerű létesítményben így már kétezerötszáz négyzetméternyi utat borít térkő. 
Kép
Fotó: Mocsári László

Elkészültek az újabb térkövezett útszakaszok a Miskolci Állatkertben - írja szerdai közleményében a létesítményt üzemeltető Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. Ahogyan arról beszámoltunk, a munkálatok még tavaly kezdődtek el, akkor az állatkert ökoturisztikai fejlesztése projekt keretein belül valósult meg az oroszlánok felé vezető, közel 300 négyzetméternyi út, majd a Városgazda saját forrásából további 1400 négyzetméternyi látogatói útvonalat burkolt le.

Idén tavasszal a legtöbbet használt és közkedvelt útvonalak felmérésével folytatódott a munka. Ennek eredményeként 800 négyzetméteren készült el a térkövezés, az örvös mangábék, a huszármajmok, és a Tanyaház előtti útvonalon, valamint az örvös pekarik mellett felvezető sétányon - írják.

A munkáknak köszönhetően már kétezer-ötszáz négyzetméternyi térkő burkolatú járda kedvez a Miskolci Állatkertbe látogató babakocsis családok és kerekesszékkel közlekedők számára. A Városgazda közleménye hozzátette, korábban zúzalékkal és kohósalakkal borított felületek burkolását a jövő évben is folytatni szeretnék.

Ez is érdekelhet

A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.
Képgaléria
20 éves a Szépkorúak Háza
20 év gondoskodás – születésnapot ünnepel a Szépkorúak Háza Miskolcon
Miskolc
2006. június 1-jén nyitotta meg a kapuit a Szépkorúak Háza Idősek Otthona Miskolcon. A 20 éves jubileum alkalmából, kedden ünnepséget rendeztek a lakók, az ott dolgozók és a támogatók számára.