Ugrás a tartalomra

Buszmegállót újítottak fel a miskolctapolcai elágazásnál

Létrehozva
A Miskolc Holding Zrt. tagvállalataként működő Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. július 19-én kezdte meg a miskolctapolcai elágazás egyik buszöblének felújítását.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Felújították a burkolatot: bazaltbetonra cserélték a térkövet. A kiviteli munkálatok befejeződtek, azonban a bazaltbeton megfelelő szilárdságának elérése érdekében a területet augusztus 31-ig lezárták.

Kép

A buszöblöt és a megállót szeptember 1-én adják át az MVK Zrt.-nek, ezt követően a tömegközlekedés is visszatérhet az eredeti menetrendhez.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.