Ugrás a tartalomra

Bútort kaptak a szilveszteri tűzeset károsultjai

Miskolc Televízió / minap.hu
Utoljára módosítva
2023. január 27. péntek 11:54
Teljesen ingyen, új bútorokkal rendezte be egy miskolci vállalkozó a szilveszteri avasi tűzeset károsultjának szükséglakását. Szekrényeket, ágyakat, és sarokülőt is kapott a család csaknem 2 millió forint értékben. Egyelőre az ad nekik lendületet, hogy már van hová hazamenniük.
Fotók: Horváth Csongor

Mint arról korábban már beszámoltunk szilveszter napján tűzijáték okozott tüzet egy avasi panellakásban. A rakéta egy harmadik emeleti erkélyre csapódott be, és rövid időn belül lángba borított mindent. A szerencsének köszönhető, hogy a lakásban éppen nem tartózkodott senki. A kigyulladt ingatlan lakhatatlanná vált, az alatta lévő lakás az oltás miatt átázott. A kiégett lakásban élő három fős családot rokonok fogadták be azonnal. 

Pár nap alatt megérkezett az önkormányzattól a gyorssegély és szükséglakást is kapott a bajba jutott család, közben pedig a Supersum Alapítványhoz is folyamatosan érkeztek számunkra az adományok. Veres Pál polgármester segítséget is kért a Középszeren károsult családnak a iskolci távhő szolgáltatótól. Azt indítványozta, hogy a kiégett, lakhatatlanná vált lakás készenléti és távhődíját engedjék el, amíg nem sikerül a családnak felújítani az otthonát, ahová visszaköltözhetnek.

Az önkormányzattól kapott szükséglakást rövid idő alatt rövid idő alatt sikerült berendezni. Minden bútor új, teljesen ingyen, adományként ajánlotta fel egy miskolci vállalkozó a családnak – számolt be a csütörtöki híradóban a Miskolc Televízió. A Balla Bútortól szekrényeket, ágyakat, és sarokülőt is kapott a család csaknem 2 millió forint értékben. 

- Két dolog volt, ami először megfogott. Az egyik az az, hogy itt történt Miskolcon. Cégünk az egész országba szállítja termékeit, de itt dolgozunk, itt élünk, itt nevelkedtünk. A másik pedig az, hogy ez tényleg egy olyan eset, amire nem gondol az ember, tehát itt biztos, hogy nem lehetett arra számítani, hogy ebből ilyen katasztrófa történik – fogalmazott Balla Róbert, a Balla Bútor ügyvezetője. A vállalkozó hozzátette, úgy igyekeztek kiválasztani a bútoradományt a családnak, hogy azt tovább tudják majd vinni a felújított otthonukba is. 

Az édesanya nem számított rá, hogy új bútorok érkeznek adományként.- Hatalmas nagy terhet vett le ez az adomány a vállamról. Sokat izgultam azon, hogy használtbútorokból hogyan lehet berendezni a lakást. Nagyon kaotikusnak és átláthatatlannak tűnt. Hihetetlen ez a segítség. Egyáltalán nem számítottunk rá, hogy új bútorokat, berendezési tárgyakat is kapunk - nyilatkozta Kántorné Szinai Erika

A három gyermekes édesanya azt mondta, nagyon sok adományt kaptak, amit mindenkinek szeretne megköszönni. Arról is beszélt, hogy egyelőre nem sikerült még feldolgozniuk a tragédiát, de az lendületet ad az újrakezdéshez, hogy van hová hazamenniük.
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!