Ugrás a tartalomra

A Búza téri piac is takarékoskodik (videóval)

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. augusztus 11. csütörtök 17:19
Az elszálló energiaárak nagyfogyasztóként a piacot működtető Miskolci Piac Zrt-t is érintik. A cég igyekszik racionalizálással spórolni a költségeken, ebben pedig energetikai szakértő segíti őket. A szakreferens a Miskolc Televízió Kilátó című műsorában vázolta, milyen kihívásokkal kell szembenézniük energetikai szempontból, és ezekre milyen válaszokat adnak.

A beszélgetés során Pályi Gyula energetikai szakreferens elmondta, hogy Miskolc legnagyobb piacán 140 üzlet tevékenykedik. Alapvetően zöldség-, gyümölcs-, virág- és élelmiszer piacként működik a Búza téri, azonban vendéglátóhelyek és egyéb szolgáltatók is megtalálhatóak a területen.

Fotók: Juhász Ákos

Ennek a nagyszámú vállalkozásnak a mindenkori üzemeltetéshez bizonyos szükségletei vannak, amelyeket a Miskolci Piac Zrt. biztosít számukra. Egyebek mellett ilyenek például a villamosenergia, a földgáz, a távhő, és jelentős tétel az ivóvíz is.

A villamos energia és a földgáz beszerzésére éves szerződéseket köt a cég, ami azt jelenti, hogy 2022-re már ismertek az árak. Az elkövetkező időszak feladata lesz a jövő évre megkötni a kontraktusokat, amelyek szabadpiaci jellegük miatt, ha a jelenlegi helyzet nem normalizálódik, az eddigiekhez képest hat-hétszeres energia egységárakat is jelenthetnek majd Pályi Gyula elmondása szerint.

„Ezért fokozott jelentősége van a takarékosságnak” – folytatta az energetikai szakreferens. Kifejtette: már korábban is igyekeztek racionalizálni a működést. Mindennek két módja van. A közös rendszereken – például a világítás megfelelő használatával –, és a bérlők saját helyrészén keresztül. Utóbbiban segíthetnek az energiatakarékos eszközök, vagy a racionális fogyasztás, erre hivatalosan is kérték őket.

A Búza téri Vásárcsarnok épületegyüttese egy külön történet ebben a rendszerben. Pályi Gyula megosztotta, hogy a tervek között szerepel a világítás fényviszonyokhoz illeszkedő automatizálása. Korábban elkezdtek áttérni energiatakarékosabb világítótestek használatára, illetve a távhőrendszer szabályozását is korszerűsítették. Az ajtókra légfüggönyöket szereltek fel, amelyek télen megakadályozzák a hideg levegő betörését, és gondolkodnak napelemes rendszer telepítésén is.

Mindezek segíthetnek csökkenteni a megemelkedett energiaárak miatti költségeket, így zavartalanul működhet tovább a Búza téri Piac és Vásárcsarnok.

A beszélgetés itt nézhető vissza: