Ugrás a tartalomra

„Csak együtt lehetünk erősek”

Létrehozva
Immáron hivatalos a választások végeredménye – ennek kapcsán beszélgettünk az eredményről, az okokról és a következményekről dr. Varga Lászlóval.
Kép

- Előzetesen egy stabil ellenzéki körzetként könyvelte el mindenki Borsod kettes számú választókörzetét. Ön szerint mi vezetett végül a kormánypárt győzelméhez?

- Az önkormányzati választásokon aratott sok ellenzéki győzelem miatt tartotta magát az a vélekedés, hogy az ellenzéki pártokra korábban leadott szavazatok könnyen adódnak össze egy tömbbe. A választók gondolkodását azonban egy országgyűlési választáson, ahol a kormányzásról döntenek, más szempontok motiválják. Végül olyan dolgok befolyásolták a választás végkimenetelét, amikre előzetesen vagy közben nem is gondoltunk, vagy nem mértük fel jól. Ugyan mindenki látta, hogy a háború hatással lesz a választások kimenetelére, és azt is sejtettük, hogy egy ilyen helyzet szinte mindig az aktuális kormányok támogatottságának erősödését eredményezi. Ennek mértéke, elsöprő jellege azonban láthatólag még a kormánypártokat is meglepte, hiszen utólag így semmi szükség nem volt az utolsó két-három hét alávaló hazudozására, és az ellenem is zajló intenzív, félrevezető, lejáratókampányaira a körzetben. Megjegyzem, ezeket a módszereket egy tisztességes versenyben nem is igazolhatja semmi.

- Ez volt az egyetlen tanulság? A háború?

- Korántsem, viszont láthatóan sokaknál működött az a hazugság, mely szerint az ellenzék háborúpárti, de fontosak voltak a végtelenségig egyszerűsített kormánypárti szociális üzenetek is. Ami azonban az igazán fontos tanulság, hogy az ellenzéknek pontosabb, világosabb alternatívát, közérthető és hiteles válaszokat kell adni.

- Mindezek ellenére az ön körzetében szoros eredmény született.

- Igen. Mintegy 5000 szavazattal szereztem többet, mint 2018-ban, és mindössze 492 szavazattal maradtam alul. A cunami elvitte a fővároson kívül az ország nagy részét az ellenzék szempontjából, de a mi miskolci támogatottságunkkal legalább meg tudtunk kapaszkodni, esélyünk van a tanulságok levonása után újra erősödni. Az ellenzéki tábor Miskolcon egyben maradt, és ezt egyben is kell tartani.

- 2018-hoz képest csökkent a részvétel és ezzel együtt az ellenzéki szavazók száma is. Sokan az ellenzéki érzelmű bizonytalanok távolmaradásában vagy elfordulásában, mások pedig a Jobbik szavazóbázisának szétporladásában látják a vereség okát. Ön szerint melyik az igaz?

- Valószínűleg több válasz is van a problémára. Egy baloldali centrumú ellenzéki tömb nem minden jobboldali szavazónak vonzó, a bizonytalan szavazók pedig vélhetően nagyobb kockázatát látták egy kormányváltásnak, mint a már jól ismert rossznak, amivel már megtanultak együtt élni. Egy baloldali centrumú tömböt pedig végül részben balról sikerült a Fidesznek legyőzni, ráadásul úgy, hogy közben az ellenzék jobboldali szavazói is jórészt lemorzsolódtak. Az elmúlt hetek felelőskeresésére pedig azt tudom mondani: csapatként kell tudni nyerni, teljesen mindegy, hogy a vesztes csapatban ki a legnagyobb labdazsonglőr.

- Mik a tervei a jövőre nézve? Készül helyi szerepvállalásra? Elképzelhető, hogy legközelebb is indul?

- Miskolc az otthonom, a családom otthona. Hogy a közéletben, vagy a magánéletben, vagy mindkettőben egyszerre teszek majd érte, rövidesen kiderül. Egy dolog azonban biztos: az ellenzéki tábor Miskolcon erős maradt és ezt egyben is kell tartani, mert csak együtt lehetünk erősek. Ez egy komoly feladat és komoly felelősség is.

Ez is érdekelhet

Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Friss közlekedési információk csütörtök reggel
Miskolc
Mutatjuk, mire számíthat csütörtökön Miskolc útjain.
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.