Ugrás a tartalomra

DK: a magyar gazdaságot a magyar dolgozókra kell alapozni

Létrehozva
A magyar gazdaságot a magyar dolgozókra kell alapozni, nem külföldi vendégmunkásokra - jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa hétfőn online sajtótájékoztatón.


   
Varga Ferenc közölte, a DK egy javaslatcsomaggal szabályozná az "Orbán-kormány által tömegesen Magyarországra hívott, az Európai Unión kívülről érkező külföldi vendégmunkások számát".
    
A független képviselő elmondta, indítványozzák, hogy csak olyan beruházások kapjanak állami vagy uniós támogatást, amelyek legalább kilencven százalékban magyar, illetve uniós munkavállalók számára teremtenek munkahelyeket, miközben európai átlagbérszintet garantálnak.
    
Az ellenzéki politikus hozzátette: vendégmunkásokat csak akkor lehessen nagyobb számban elhelyezni egy településen, ha erről tájékoztatták a lakosságot, és ezzel a helyben élők egyetértenek. Varga Ferenc kérte, hogy a külföldi vendégmunkásokra ugyanazok a munkavédelmi és munkaidőszabályok, valamint egészségügyi, szűrési és ellátási kötelezettségek vonatkozzanak, mint a magyar dolgozókra.

Ez is érdekelhet

Kiért áll a kereszt a Molnár-sziklán?
Miskolc
Egy megcsalt férj, két halálra ítélt szerelmes vagy egy kikosarazott molnárlegény emlékét őrzi a Molnár-szikla keresztje?
Képgaléria
Prima-gála a Nagyszínházban III.
Átadták az Év Vállalkozója és a megyei Prima Díjakat a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcGazdaságKultúraTudomány
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által rendezett nagyszabású gálaesten, szombaton hatan vehették át az Év Vállalkozója kitüntetést és három plusz egy jelölt Prima Díjban részesült életművének elismeréseként.
Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.