Ugrás a tartalomra

Döntős a férfi kardcsapat a vívó Európa-bajnokságon

Létrehozva
Két győzelemmel döntőbe jutott a magyar férfi kardcsapat vasárnap a bázeli vívó EB-n.
Kép
Férfi kardcsapat jól megérdemelt öröme / Fotó: Illyés Tibor, MTI

A Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Decsi Tamás, Rabb Krisztián összeállítású együttesnek a 16-os táblán még nem kellett vívnia, a negyeddöntőben pedig hat tus különbséggel nyert a georgiaiak ellen - adta hírül közleményben az MTI. 

Szilágyi jól kezdett, de aztán - a szerdai egyéni versenyből menetközben hát- és deréksérülés miatt visszalépő - Decsinek nem sikerült az asszója, így már az ellenfél vezetett, majd többször fordult a kocka. A hatodik pár után 30-29-re a georgiaiak álltak jobban, a folytatásban azonban Rabb és Gémesi is fölényes győzelmet aratott, így Szilágyi és Sandro Bazadze záróasszója előtt nyolc tusnyi volt a magyar előny, amelyből hat meg is maradt - írták. 

A fináléért a németekkel került szembe a világbajnoki címvédő magyar alakulat, amelyből hiányzott az áprilisi bokasérüléséből már felépült, de még otthon készülő Szatmári András. Ezzel együtt a magyarok meggyőző teljesítményt nyújtottak, fölényes győzelmet arattak, és a 18.25-re kiírt döntőben a románokkal vívnak majd az aranyéremért - tudatták.

Eredmények:
    férfi kard, csapatverseny (12 csapat):
    ---------------------------------------
    negyeddöntő:
Magyarország-Georgia 45-39
    elődöntő:
Magyarország-Németország 45-32
Románia-Törökország 45-44

Ez is érdekelhet

foci
Ikszeltek a miskolci vasutasok
SportMiskolc
Labdarúgás, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály, 12. forduló.
Radics 22 pontot gyűjtött a vendégeknél. Fotó: magánarchívum
A hajrá döntött: kikaptak a Farkasok
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, 5. forduló.
DVTK - DVSC 0:0
Az abszolút veretlen és az öt forduló óta nyeretlen
SportMiskolc
A DVTK hazai bajnokit játszik szombaton. A listavezető Paksi FC-t fogadja a DVTK.
Bamako Rally: kaland, kihívás, küldetés
Sport
Jövőre megint rajthoz állnak a világ egyik legkülönlegesebb és legnehezebb jótékonysági autóversenyén.