Ugrás a tartalomra

Egy családcentrikus barbershop Miskolc belvárosában, ahol most a rászorulók iskolakezdését is támogatják

Létrehozva
Sokat kapunk a várostól, sokat kapunk a közösségtől, és ebből a következő időszakban igyekszünk valamit rendszeresen visszaadni. Szeretnénk betölteni egy közösségépítő és -megtartó szerepet, mint ahogy tették ezt a világtörténelem első barbershopjai is - fogalmazott Jantek Tamás, a Barber Shop Miskolc cégvezetője, tulajdonosa. Vasárnap jótékonysági rendezvényt tartanak a Városház téri üzletükben. (Támogatott tartalom)
Kép
Jantek Tamás, a Barber Shop Miskolc cégvezető-tulajdonosa. | Minap-archív fotó: Mocsári László

A cégvezetőtől megtudtuk, hogy a programmal azokat az iskolakezdőket szeretnék elsősorban támogatni, akik rászorulóként nem feltétlenül engedhetik meg maguknak, hogy a tanév kezdetére elvigyék a gyermeküket hajvágásra. Itt most vasárnap ezt térítésmentesen megtehetik, sőt a szervezők ajándékokkal, iskolaszerekkel is szeretnének kedveskedni a családoknak.

- Mi egy relatíve prémiumáron dolgozó üzlet vagyunk, ahol azonban a haj- és szakállvágáson túl különböző szolgáltatásokat is nyújtunk, legyen szó vendéglátásról, vagy játékokról. Számos olyan dolog van nálunk, ami erősíti a család- és gyerekcentrikusságot - fogalmazott Jantek Tamás.

Kiemelte azt is, hogy fontosnak tartják a társadalmi felelősségvállalást is. Rendszeresen járnak hozzájuk például a Galamb Alex és a Sütni jó! Alapítvány gyermekei. Ezt a támogatott kört szeretnék most kibővíteni azzal, hogy a következő időszakban több hasonló jótékonysági eseményt is terveznek, hogy ezzel is erősítsék a közösségek összetartását, és jó példát mutassanak társadalmi felelősségvállalásból.

- Itt vagyunk Miskolc szívében, sokat kapunk a közösségtől, és ebből szeretnénk valamit visszaadni. A barbershopok a múltban tradicionálisan egy közösséget kovácsoló, összetartó szerepet vállaltak. Szeretnénk mi is e szerep mögé száz százalékosan beállni - húzta alá a cégvezető-tulajdonos.

A Barber Shop Miskolc több mint hat évvel ezelőtt jelent meg Miskolc főutcáján, az első üzletet a Villanyrendőrnél, a Széchenyi utca 33. szám alatt nyitották meg. Ezt követte a Városház téri üzlet, ahol most a jótékonysági eseményt is tartják. Délelőtt 10 órától este 10 óráig tartanak nyitva hétköznapokon és szombaton, vasárnap pedig 10-től délután 6-ig várják a vendégeket.

Kép
barber shop

Jantek Tamás megemlítette, hogy hétvégente nagyon gyakori, hogy az édesapák fiú gyermekükkel érkeznek hozzájuk. Érezhetően családcentrikus programok ezek, van, hogy együtt ülnek be hajat vágni.

- Ez az apa-fiú kapcsolatot is erősíti, kiváló közös program számukra - tette hozzá.

Az üzlet kapcsán annyit még megemlített a cégvezető, hogy az angol sassoon-vonalat erősítik, tehát nemcsak géppel dolgozunk, hanem igyekeznek minden hajvágást személyre szabni, és a wash and go elmélet szerint kivitelezni.

- Magyarán: ha jól vágják le a hajat, akkor azzal nincs gond a hétköznapokban sem. Hogy ezt el tudjuk érni, rengeteg továbbképzésre járnak a munkatársaink, hiszen a geometrikus hajvágás nagy tudást igényel, de igyekszünk ennek maximálisan megfelelni - húzta alá Jantek Tamás.

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.