Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
A mai nap legérdekesebb hírei.

 

 

94. Ünnepi Könyvhét

Elkezdődött az Erzsébet téren a 94. Ünnepi Könyvhét és a 22. Gyermekkönyvnapok. Kinyitott az irodalmi terasz, író-olvasó találkozók, dedikálások és koncertek is színesítik a programokat. Verses kötetek, regények, szakkönyvek, és mesekönyvek is kedvezményesen vásárolhatók a pavilonokban szombatig.

120 éves a Népkerti Vígadó

120 éves a Népkerti Vigadó. A Népkerti Vigadó Adler Károly tervei alapján készült el, mai külsejét 1927-ban Hajós Alfréd munkájának köszönhetően kapta. Az épület 7 éve került jelenlegi tulajdonosához. Barkóczi István elmondta a jövőben is folytatni szeretnék a kulturális események, vacsoraestek, zenei programok szervezését.

Szent Borbála temető

Felújítják a perecesi temető ravatalozóját és az előtte lévő teret illetve a bevezető utakat is. A Szent Borbála temetőben a munkát a tervek szerint kora ősszel fejezik be. A beruházás mintegy 10 millió forintból valósulhat meg.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Prima-gála a Nagyszínházban III.
Átadták az Év Vállalkozója és a megyei Prima Díjakat a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcGazdaságKultúraTudomány
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által rendezett nagyszabású gálaesten, szombat este hatan vehették át az Év Vállalkozója kitüntetést és három plusz egy jelölt Prima Díjban részesült életművének elismeréseként.
Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.