Ugrás a tartalomra

Eltüntetik a tél nyomait az utakról

Létrehozva
Háromszázegy utcában, közel húszezer négyzetméteren indul el március 16-án a városi utak tavaszi nagyjavítása – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Bazin Levente önkormányzati képviselő és Kertész Béla, az útfenntartásért is felelős Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. műszaki vezetője.
Kép
Kedden indul a kátyúzás. Fotó: Mocsári László

Kertész Béla az eseményen leszögezte, az utakat nemcsak tavasszal, hanem egész évben javítják a városban, a sürgős javításokat még a téli hideg időszakban is elvégzik. A nagyfelületű útjavítások azonban minden évben csak a melegebb idő beköszöntével indulhatnak, akkor, amikor már működnek az aszfaltkeverő üzemek. 

- Útellenőri szolgálatunk az elmúlt hónapokban folyamatosan ellenőrizte a város úthálózatát, az ellenőrzések alapján a Városgazda felmérte és beazonosította azokat az úthibákat melyek javításra szorultak – hangsúlyozta.

Kép
Kertész Béla


Ezek alapján 301 utcában, közel húszezer négyzetméter felületen szükséges a burkolat javítása. Ahová 1533 köbméter aszfaltot fognak bedolgozni és elindul a zúzalékos utak javítása is. A munkálatok jövő kedden első körben öt helyszínen indulnak el: Ómassa; Pereces; a belváros, ezen belül a Baross Gábor, Kandó Kálmán, Bajcsy-Zsilinszky Endre utcák; a Csabai kapu és Martinkertváros.

A Városgazda műszaki vezetője arra kérte az autósokat, hogy munkatársaik és a többi járművezető érdekében fokozott óvatossággal vezessenek a munkavégzéssel érintett útszakaszon. „Az aktuális forgalmi rendet kérjük, hogy tartsák be, ezt minden esetben tábla jelzi majd” – jelentette ki Kertész Béla. 

Bazin Levente hozzátette, a Velünk a Város frakció tudatában vannak annak, hogy indokolt lenne, hogy több útszakasz is új aszfaltburkolatot kapjon, de erre egyelőre nincs lehetőség.

Kép
Bazin Levente


- A kátyúzás csak rövidtávra nyújt megoldást, az elöregedett, sokszor javított útszakaszokon ezek a foltozások a tapasztalatok szerint már néhány hónap alatt tönkremennek. Szeretnénk nagyobb volumenű útfelújításokat is végezni a városban, olyanokat, melynek során teljes útszakaszokat aszfaltozunk újra, a kormányzati elvonások következtékben erre jelenleg nincsen lehetősünk – mondta az önkormányzati képviselő.

Bazin Levente emlékeztetett: éppen egy héttel ezelőtt éppen azért hívta meg egy bejárásra Hubay Györgyöt, a 2-es számú választókörzet országgyűlési képviselőjét, hogy saját szemével lássa, miért kellene lobbiznia forrásokért a miskolci utak felújítására. A találkozóra nem került sor, mivel az alkalmat Hubay György visszamondta.

 

Kép

Ez is érdekelhet

Ismét előnybe kerültek a Macik
MiskolcSport
Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, 5. mérkőzés: pénteken lezárhatják a párharcot.
Simán kikapott a DVTK
MiskolcSport
Röplabda, női NB I Liga, rájátszás, B csoport, 3. forduló.
A TISZA szerint ilyen a tisztességes kampány? – Szórólapok eltávolítása Miskolcon
Miskolc
Miskolcon, a TISZA jelöltjéhez, Czipa Andráshoz köthető aktivisták eltávolítják a postaládákból azokat a szórólapokat, amelyek Orbán Viktor miniszterelnök szombati miskolci látogatásáról tájékoztatják a lakosságot - írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményében Hollósy András.
Ezerrel többen jelentkeztek első helyen a Miskolci Egyetemre, mint tavaly
MiskolcOktatás
A Miskolci Egyetemre közel ezer fővel többen adták le első helyen a jelentkezésüket, mint 2025-ben, számuk meghaladta a nyolcezer főt.